Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Évi 10 millió dollárt kap Montoya a McLarentől

A Forma-1-es McLaren-Mercedes-istálló hétfőn jelentette be, hogy 2005-től egyik pilótája Juan Pablo Montoya lesz. Azóta kiderült az is, a kolumbiai három évre, összesen harmincmillió dollárért írt alá.
Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója megérti Montoya döntését, amely miatt a riválisnál David Coulthard nehéz helyzetbe került: menedzsere mégis azt mondja, nincs veszélyben a skót pályafutása.

Hétfőn került pont Montoya hosszú ideje húzódó átigazolási ügyének végére, midőn a McLaren-Mercedes sajtóközleményben tudatta: 2005-től a kolumbiai terelgeti egyik versenyautójukat. A hír nem keltett általános megdöbbenést, hónapok óta cikkeztek róla a szaklapok, egy kolumbiai napilapban Montoya maga is beszámolt róla. Egyedül az nem volt világos, hány évre és milyen feltételekkel szerződik az idei világbajnokság harmadik helyezettje Wokingba, s noha a McLaren sajtóközleménye erről nem szólt, a Bild kiderítette az adatokat.

A bulvárlap értesülései szerint Montoya három esztendőre kötelezte el magát Ron Dennis alakulatához, s évi tízmillió dolláros fizetésre számíthat. A Williamsnél jelenleg hétmillió dollárt keres, 2005-től vastagabb lesz tehát a pénztárcája, ám érdekesség, hogy új keresetével sem érhet csapattársa, Ralf Schumacher nyomába: a német per pillanat évi 15 millió dollárt markolhat fel a grove-i pénztárban.

A BMW annak ellenére már jó ideje gőzerővel keresi Montoya utódját, hogy biztosra vehető: a dél-amerikai jövőre még kék-fehér színekben rója a köröket. Noha az érintettek örömmel vették volna, ha Montoya már jövőre lecseréli versenyfelszerelését, a Williams által meghatározott 25 millió dolláros kivásárlási díjat a McLarennél túlontúl magasnak találták. Emlegették már Mark Webbert, Giancarlo Fisichellát és Fernando Alonsót is a kolumbiai utódjaként, ám a döntés ez ügyben későbbre várható. "Új felállásunkról majd csak akkor beszélek, ha az utolsó papírt is szignálták a 'jelöltek'. Korai még ezzel foglalkozni, hiszen még előttünk áll a 2004-es idény" - mondta sejtelmesen Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója.

A szakember egyébiránt kicsit sem neheztel Montoyára, s biztos benne, a kolumbiai jövőre is elszántan fog küzdeni a világbajnoki címért. "Nem mindennap jut az ember ilyen lehetőséghez. Juan Pablóra ellenben most rámosolygott a szerencse, a helyében én is rábólintottam volna az ajánlatra. Őt ismerve bizonyos, hogy a történtek ellenére sem változik hozzáállása, azaz jövőre is ugyanolyan motivált lesz, mint eddig. 2004-et is beleszámolva négy évet tölt(ött) nálunk, teljesen normális, hogy ennyi idő után máshol is ki akarja próbálni magát." A BBC azon felvetésére, hogy az ügyön kulisszatitkok szempontjából sokat bukhat a Williams (Montoya mindent elárulhat a McLaren mérnökeinek), Theissen nem reagált érdemben.

A cécó nagy vesztese David Coulthard lehet, senki nem mondja ugyan ki, de a skót helyére szerződtették Montoyát. A brit versenyzővel már régóta elégedetlenek Wokingban, így meglepő lenne, ha helyette a vb-címről idén csupán hajszálnyival lecsúszó Kimi Räikkönent ebrudalnák ki. A Sun szerint Coulthard csak egy esetben hosszabbíthatja meg az Ezüst Nyílban eltöltött évei számát (1996 óta versenyez a gárdában), ha jövőre megnyeri a világbajnokságot. Erre azonban nem érdemes nagy összegű fogadásokat kötni, valószínűbb, hogy mostantól kénytelen lesz nekiállni a csapatkeresésnek.

"Nem lepett meg minket a hír, már rég értesültünk róla" - nyilatkozta Martin Brundle, Coulthard menedzsere. "Természetesen nem örülünk neki, ám senki ne higgye, hogy ezzel véget ért David pályafutása! Magam is hallottam azokat a pletykákat, amelyek szerint Montoya már 2004-ben beülhet a McLarenbe, erre a válaszom csak annyi: Davidnek szerződése van a következő évre. A hogyan továbbról még nem tudok mit mondani, egyelőre nem tárgyalunk senkivel."


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyedik helyezés a mezifutó Világkupa-sorozaton

Kálovics Anikó éppen csak lemaradt a dobogóról az IAAF mezeifutó Világkupa-sorozat portugáliai… Tovább olvasom