Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Európáért mérkőznek

Hetedik mérkőzését játssza szombaton 16.30 órától Győrött a magyar női labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában. Bacsó István szövetségi kapitány eddig még százszázalékosan teljesítő lányai az ETO-stadionban Szlovákia gárdáját fogadja.
Győrött a magyar csapat az esélyesebb.
A mieink számára azért létfontosságú a találkozó, mert legalább egy pont megszerzésével már matematikailag is megszerezné az együttes a csoportelsőséget. A magyarok ugyanis eddig valamennyi meccsükön győztek, oda-vissza alapon megverték Fehéroroszországot és Bosznia-Hercegovinát, s nyertek Szlovákiában és Törökországban. A szlovákok ellen idegenben 2 – 0-ás sikert ért el a magyar válogatott, ennek ellenére tegnap óvatosan fogalmazott a szövetségi kapitány, véleménye szerint háromesélyes az összecsapás, s hiába lenne elég a magyarok számára a döntetlen is, igazából csak a győzelemmel lenne elégedett a szakvezető.
Erre minden esélye meg is van válogatottunknak, mely a legjobb összeállításában szerepelhet. Érdekesség, hogy hárman is jubilálnak a szlovákok ellen, Bacsó István harmincadik mérkőzésén ül a kispadon, Paraoánu Aranka félszázadik, Pádár Anita pedig huszonötödik alkalommal öltheti magára a címeres mezt.
A csoportgyőztes egyébként pótselejtezőt játszhat – várhatóan az orosz, izlandi és spanyol trióból kerül majd ki az ellenfél – , melynek győztese a legjobb tizenhat európai csapat közé jut, s itt már a világbajnoki részvételért léphet pályára.
Stefan Tárkovics, a szlovákok pályaedzője is hasonlóan vélekedett, mint magyar kollégája. Szerinte is háromesélyes az összecsapás, s túl azon, hogy szomszéd országok válogatottjai csapnak össze, a tét miatt is presztízsjelleggel bír a találkozó, mert a vendégek sem mondtak még le a csoport első helyéről.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata: Szvorda – Milassin, Paraoánu, Markó, Sümegi – Szabó I., Pádár, Kerekes, Sebestyén – Tóth A., Nagy A.
A találkozóra a diákok és a hölgyek ingyen mehetnek be, s a 11. szektort használhatják.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újpest–Haladás 2–1

Kitűnő kupahangulatban, remek időben kezdődött a mérkőzés. A két csapatot a Győri Ovifoci FC… Tovább olvasom