Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Európa-bajnoki selejtezők a hűség városában

Labdarúgás - Jövő áprilisban labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseknek ad otthont Sopron. A város – Bükkel egyetemben – lesz a házigazdája a női U17-es Európa-bajnoki selejtezőcsoport találkozóinak.
Amint arról Nahóczky Attila, a női válogatott technikai vezetője, valamint Horváth Antal, a SFAC Fenyves Sport Klub Sopron női labdarúgó-szakosztályának vezetője beszámolt, 2009. április 8–15. között Sopronban és Bükön rendezik négy ország korosztályos válogatottja részvételével a női U17-es Európa-bajnoki selejtezőt. Az igen erős csoportba a mieink mellett a német, az orosz és a svájci válogatott került. A magyar U17-es válogatott szakvezetője a korábbi sokszoros válogatott csatár, a legfényesebb sikereit a Vasasban elért Kiss László, aki az 1982-es világbajnokságon negyed órán belül három gólt lőtt Salvador ellen.
Január elején a Magyar Labdarúgó Szövetség néhány vezetője látogat Sopronba, akkor készítik el majd a csoportmérkőzések pontos időbeosztását.

A sajtótájékoztató egyben a másodosztályú soproni női együttes évzáró ünnepsége is volt, amelyen a 2008-as év legjobb játékosainak járó díjakat is átadták. A felnőtteknél a csapatban szereplő játékosok közül az egyetlen édesanya, Polgár Ágnes érdemelte ki a díjat, az utánpótláskorú játékosok közül pedig Gergely Száva lett a legjobb.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A meglepetések éve volt

Torna - A hagyományoknak megfelelően az év utolsó hónapjában tartották a győri Bercsényi DSE… Tovább olvasom