Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Euroliga: török veszedelem

Szerdán az Euroligában az Uniqa-Euroleasing Sopron és az UNI SEAT Győr is török sztárcsapat ellen lép pályára. Előbbi az MKB-arénában 18 órától (tv: Digisport – élő), utóbbi a Galatasaray otthonában 19 órakor (tv: Digisport – 22.50-től felvételről) lép pályára.

A B csoportban 3 győzelemmel és 6 vereséggel az ötödik helyen álló soproniaknál kisebb gondot jelent, hogy Székely Norbert vezetőedző várhatóan nem számíthat még Zavecz Hannára, akire kulcspozíció hárulhat azok után, hogy az anyagi okokból a spanyol Rivas Ecopolisnak kölcsönadott Krivacevic Tijana kiesett a gépezetből.

"Sajnos még a hétvégi bajnokin sem tudtunk ennek megfelelően játszani, s tény, még nem olyan szintű a teljesítményünk, mint amilyet magunk is szeretnénk. Akkorra kell azonban késznek lennünk, amikor az igazán fontos mérkőzéseink jönnek a hazai porondon.

Félreértés ne essék, az Euroliga is fontos, de a mezőny egyedüli veretlen csapata, a Fenerbahce azért jóval esélyesebb nálunk.

Tele vannak sztárokkal, többek között egykor nálunk is megfordult kosarasokkal, gondolok itt Matovicra, Tamanére vagy McCoughtryra. Jó lesz őket újra látni, de most mint ellenfélre kell rájuk tekinteni. Jó mérkőzést szeretnénk játszani, melyből a későbbiekre nézve profitálhatunk" – fogalmazott Székely Norbert.

Nem lesz könnyű dolga az A csoportban 2/8-as mutatóval utolsó előtti UNI SEAT Győrnek sem. A sorozatban újonc Rába-partiak ahhoz a Galatasarayhoz utaznak, melytől két hónapja itthon szenvedtek 106–82-es vereséget.

Fűzy Ákos tanítványai hétvégén 92–37-re hengereltek a BEAC csarnokában. Persze a Galata elleni mérkőzés más szintet jelent, de a győriek szeretnének méltó ellenfelei lenni a török alakulatnak.

"Úgy játszunk, hogy megpróbáljunk valamilyen esélyt teremteni magunknak, s lemérjük, mennyit is fejlődtünk a legutóbbi találkozóhoz képest. Győrben a második félidőt sikerült döntetlenre hoznunk, jó lenne a meccs egészében ilyen hozzáállást mutatni, s akkor elégedettek lehetünk.

Úgy érzem, a csapat jó fizikai állapotban van, biztató dolgokat csináltunk a hétvégén, de hangsúlyozom, a Galatasaray más kávéház" – mondta a szakember, aki egyedül az iskolai elfoglaltság miatt itthon maradó Nagy Dórára nem számíthat.

Olvasóink írták

  • 1. lallácska 2012. január 11. 15:51
    „HAJRÁ CSAJOK!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

FTC-Audi-ETO: 30-41

Magabiztos győzelmet aratott a Győri Audi ETO együttese az FTC otthonában, így továbbra is hibátlanul vezeti a bajnoki tabellát. Tovább olvasom