Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Euroliga: minden jó, ha jó a vége

Kosárlabda - Második hazai meccsét is megnyerte az Euroligában az MKB-Euroleasing együttese. Az egy héttel ezelőtti Fenerbahce elleni parádé után most nem sziporkáztak a soproni lányok, de küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.
Az MKB ezúttal nem játszott olyan pontosan, jó ritmusban, mint tette a Fenerbahce ellen. Gyakran türelmetlenül, szinte azonnal kosárra dobtak a lányok, így – bár a félidőben vezettek – az első harminc perc nagy részében ők futottak az ellenfél és az eredmény után.

Ahogy a Fenerbahce ellen egy alacsony szerkezet vezetett eredményre, most az, hogy a szokottnál magasabb szerkezetben játszott az együttes. Székely Norbert vezetőedző egyszerre tartotta a pályán Károlyi Andreát és Jelena Milovanovicot, akik általában egymást szokták váltani. A húzás bejött, a két játékos szinte tripladobó versenyt rendezett.

Azért azt se felejtsük, az MKB három sérült játékosát, Eördöghöt, Sliskovicot és Horváth Zsuzsát nélkülözve őrölte fel olasz ellenfele ellenállását, s volt egy hősies teljesítmény is soproni oldalon. Olekszandra Gorbunováról, a múlt héten bokasérülést szenvedett ukrán játékosról azt mondta Székely Norbert, várhatóan maximum egy félidőt tölthet majd a pályán. Nos ehhez képest játszott csaknem huszonnyolc percet, s szép csendben ő is összehozott egy dupla-duplát 11 pont és 11 lepattanó formájában.


Nyilatkozatok

Károlyi Andrea: „A törökök ellen a második negyedben volt egy remek sorozatunk, mellyel megnyugtató előnyt szereztünk, most azonban sokáig csak futottunk az eredmény után. A jó sorozat idejében, a zárószakaszban érkezett el, azzal sikerült fordítani."

Jelena Milovanovic: „A mérkőzés elején fejben elég tompák voltunk, de fokozatosan javult a játékunk, s a végére kitisztultak a fejek."

Semsei Barbara: „Próbáltunk a saját ritmusunkban játszani, de ez a meccs elején nem sikerült, ekkor ellenfelünk akarata érvényesült, de a végére felőröltük őket."

Olekszandra Gorbunova: „A meccs elején nagyon idegesen, kapkodva játszottunk. Korábbi csapattársunk, N’diaye viszont nagyon otthon érezte magát, alaposan megnehezítette a dolgunkat. Szerencsére a végén már a mi akaratunk érvényesült."

Astou N’diaye: „A befejező negyed elején engedtük ki a kezünkből a mérkőzést, akkor sokat hibáztunk, és ezt a Sopron könyörtelenül megbüntette."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betörtek Priskinhez, amíg futballozott

Labdarúgás - Miközben Priskin Tamás a Puskás-stadionban válogatott mérkőzésen játszott, betörtek… Tovább olvasom