Kisalföld logö

2018. 04. 24. kedd - György 14°C | 23°C Még több cikk.

Euroliga: Litvániai látogatás

Az Euroliga második fordulójában a litván Vilnius otthonában lép pályára az MKB-Euroleasing csapata.

Az előző körben a litvánok a címvédőt fektették két vállra. Az MKB-Euroleasing csapata ma 17.45 órai kezdettel az Euroliga második fordulójában a litván Lietuvos Telekomas Vilnius otthonában lép pályára. Az idei sorozat nyitófordulójában mindkét együttes egy-egy címvédőt fektetett két vállra.

A soproniak múlt héten valósággal kiütötték a FIBA Európa-kupa-győztesét, az előző évadhoz képest jelentősen megfiatalodott Szentpétervárt. A litvánok pedig óriási küzdelemben az Euroliga címvédőjét, a francia Valenciennes-t verték 59–50-re. A valóban váratlannak tűnő eredmény nyilván sokakat meglepett, de Natalia Hejková, a soproniak tapasztalt szakvezetője nem tartozik közéjük.
„ Nem ért váratlanul a Vilnius sikere a franciák ellen.

A Valenciennes kerete ugyanis az előző évadhoz képest jelentősen átalakult, míg mostani ellenfelünknél a gerinc évek óta együtt játszik és most is együtt maradt. Ez ráadásul gyakorlatilag megegyezik a litván válogatottal. A Vilnius erőssége, hogy külső mezőnyembereik villámgyorsak, ennek megfelelően próbálnak nagyon gyors kosárlabdát játszani, míg a palánk alatti játékosaik, centereik nagyon rutinos, tapasztalt kosárlabdázók.

Szembekerülünk például az előző évad végén bennünket erősítő Streimikytével, a közel 2 méter magas Baranauskaitét is nyilván jól ismerik a soproni szurkolók, csereként pedig, ha a két sztár valamelyike pihen, a hosszú éveken át Pécsett kosarasó Vilutyte tarthatja a frontot."Hejková hozzátette: az igazolások sem sikerültek rosszul a Vilnius gárdájánál. „ Szerződtettek egy kiváló képességű amerikai bedobót is Douglas személyében, ő a WNBA-t elveszítő Connecticut Sun együttesének volt a legjobbja, kitűnően dob távolról, nem szabad hagyni, hogy elkapja a fonalat."

Mindez azt bizonyítja, igen erős együttes otthonába látogat az MKB, de ez nem jelenti azt, hogy nincs gyengéje a Telekomas csapatának és eleve reménytelen lenne a siker a soproniak számára.
„ Ha kemény, agresszív védekezést kapnak, akkor elég sokat hibázhatnak. Ezt próbáljuk kihasználni és szeretnénk egy nagyon jó mérkőzést játszani Litvániában. Hogy ez milyen eredményre lehet elég, nehéz megmondani."

Arra a kérdésre, vajon ez a meccs lesz-e csapata számára az igazi teszt, Hejková a következőket mondta: „Úgy gondolom, értékmérő volt a szegedi összecsapás, s tulajdonképpen annak számít a szentpéterváriak elleni Euroliga-találkozó is. Mindkettőn jól oldotta meg feladatát a csapat. A mai mérkőzéssel kapcsolatban inkább úgy fogalmaznék, most jön a szezon során a legnehezebb mérkőzésünk, s a bajnokságban is rangadók várnak ránk, úgyhogy most jön csak a neheze."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Izgalommentes záróforduló

Már csak két hely kiadó a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjére. A Pick már bejutott. Tovább olvasom