Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

ETO FKC: megtalálják a kiutat?

Kézilabda - Utolsó helyen áll a Győri ETO FKC a Budapest Bank-férfiligában, a klub élén a közelmúltban változás volt, de az átadás-átvétel még nem történt meg. Az ígéretek szerint erre már csak néhány napot kell várni.

Nincs irigylésre méltó helyzetben Hartáné Kovács Edit, a Győri ETO FKC nemrég megválasztott elnöke. A klub hivatalos átvétele ugyanis még nem történt meg, de a sportvezető optimista a jövőt illetően.

"Úgy gondolom, lehet a múlton keseregni, s keresni a felelősöket a kialakult helyzetért, ám ennek semmi értelme nincs, hiszen ez nem viszi előre a dolgokat. Most ilyen helyzet van a klubnál, vannak gondok, de hiszem azt, hogy ebből van kiút. Sokat kell ehhez dolgozni, de szerencsére vannak körülöttem olyan emberek, akikkel megvalósíthatók a célkitűzések" – kezdte Hartáné Kovács Edit, aki több alternatívát is kidolgozott.

"Természetesen mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön kiharcolnunk a bentmaradást. Ehhez összefogás, az eddigi sérelmek félrerakása, s csak és kizárólag a mérkőzésekre való koncentrálás kell. Együttes erővel kirángathatjuk a győri férfi kézilabda szekerét a kátyúból. Ezért is várjuk már nagyon az első győzelmet, hiszen ez önbizalmat adhat, a játékosok újra hinni tudnának az elvégzett munkában, abban, hogy képesek nyerni. Persze jelenlegi pozíciónkban bőven benne van az is, hogy esetleg kieső helyen végzünk. Könnyen előfordulhat azonban, hogy esetleg egy-két klub bedobja a törülközőt, s ezért sem mindegy, melyik helyet szerezzük meg. Legjobb kiesőként ugyanis jövőre is ott lehetünk az élvonalban.

Széles Lászlóékra (6) kemény mérkőzések várnak a bentmaradásért vívott harc során.Fotó: Krizsán Csaba
Széles Lászlóékra (6) kemény mérkőzések várnak a bentmaradásért vívott harc során.Fotó: Krizsán Csaba

Persze azzal is számolni kell, hogy esetleg mégis a másodosztályban kell folytatnunk, de addig is, amíg egy kevés esély is van a megkapaszkodásra, mindent meg kell tennünk a pályán ennek érdekében" – folytatta az elnök, aki reméli, a hét második felében sikerül az előző ügyvezetéssel valamennyi papírt átnézni, s szabályos keretek között megtörténhet az átadás-átvétel.

"Az idő szorít, de nem szeretnénk semmit elkapkodni, mindent világosan látni kell, hogy ne érhessen bennünket meglepetés a későbbiekben. Én a magam részéről hiszek abban, hogy van kiút a jelenlegi helyzetből" – tette hozzá Hartáné Kovács Edit.

A győriek egyébként következő bajnokijukat éppen egyik riválisuk, a Csurgó ellen játsszák szombaton. Ha még életben szeretnék tartani bentmaradási reményüket a zöld-fehérek, mindenképpen győzniük kell. Nehezíti a dolgot, hogy Józsa Dávid és Józsa Máté játékengedélye még mindig nincs rendben, sőt, a játékosok elmondták: bár ők mindenben eleget tettek a szerződésben foglaltaknak, a bérük nagy részével adós a klub, ezért nem tartják elképzelhetetlennek, hogy ha fájó szívvel is, de máshova igazolnak.

"Az előző vezetés ígérete szerint a héten megkapjuk a játékengedélyhez szükséges háromezer eurót, így intézni tudjuk a papírokat a nemzetközi szövetségnél. Ezenfelül Józsáék felé is mihamarabb szeretnénk kiegyenlíteni a tartozást. Nagy szükség lenne rájuk a pályán" – mondta végezetül Hartáné Kovács Edit.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy között az Audi-ETO

Kézilabda - A címvédő Audi-ETO nyolc góllal nyert a Ferencváros otthonában a női kézilabda Magyar… Tovább olvasom