Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

ETO FC: újabb négy belga jöhet

Kis túlzással egy fél belga futballcsapat szerződhet Győrbe. A hírek szerint a válogatott Walasiak után négy újabb játékossal tárgyal az ETO FC vezetése.
Bár ezt Klement Tibor, az ETO FC ügyvezetője nem erősítette meg, ahogy arról tegnap beszámoltunk, a győriek vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat Jonathan Walasiakkal, a csődbe ment belga Mouscron középpályásával.

Nos, új fejlemény, hogy a belga válogatottban négyszer szerepelt futballista mellett további négy játékos is érkezhet a belga együttestől.

Az ETO FC vezetői az nb1.hu internetes oldal szerint Walasiak mellett gyakorlatilag megegyeztek a marokkói válogatott védővel, Semsedin el-Araisival, illetve a 24 éves francia középhátvéddel, Jérémy Sapinával is.

Ráadásul a győriek tárgyalnak rajtuk kívül még a 30 éves kameruni védekező középpályás Matthieu Assou-Ekottóval – akinek öccse, Benoit Assou-Ekotto egyébként a Tottenhamben játszik –, illetve a 21 éves francia–algériai támadóval, Idir Oualival is.
A 28 éves védő, Semsedin el-Araisi és a 27 esztendős középpályás, Jonathan Walasiak december végén jártak Győrben, hogy megnézzék az ETO létesítményét, illetve ízelítőt kapjanak a győri körülményekből.

Úgy tudni, elégedetten távoztak, s már csak a menedzsereiken és az ETO vezetőin múlik, hogy a Rába partjára költöznek-e. A Győrben járt „belga" játékosok egyébként megosztották tapasztalataikat korábbi csapattársaikkal is, valószínű, hogy Sapina, Ekotto és Ouali ennek alapján bízták meg menedzsereiket a tárgyalással.

Bár tudni, hogy a győri vezetők szinte minden poszton szeretnék megerősíteni a csapatot és korántsem biztos, hogy az említett futballisták az ETO-hoz kerülnek, érdekesség, hogy az ősszel jól muzsikáló védelem ellenére a zöld-fehérekkel hírbe hozott öt labdarúgó között három védekező- s csupán egy támadójátékos található.

Hír még a győri csapattal kapcsolatban, hogy a felkészülést hétfőn elkezdő kerethez több fiatal ETO-játékos is csatlakozott.

Az úgynevezett árnyékcsapatból négy tehetség is az NB I-es kerettel kezdte meg az alapozást: a grúz nemzetiségű fiatal kapus Giorgi Bakhtadze és a szintén grúz mezőnyjátékos Teimuraz Sharashenidze mellett Vető Zsolt és az 1990-es születésű középső védő, Bieder Gábor is részt vett a Pintér Attila vezetőedző által irányított tréningeken.

Olvasóink írták

  • 17. ZéZé 2010. január 10. 23:34
    „nasi12. Pont ez a lényeg, nem mindegy hogy kivel nyerünk.
    Akkor mitől a MI CSAPATUNK ?? Hogy Győrben van a stadion ? Ez lenne az egyetlen kötődés ??
    Ezen érdemes elgondolkodni.”
  • 16. nasi12 2010. január 09. 22:48
    „Nekem győzelem kell, mindegy, hogy kivel.
    Eleget vártunk már rá!
    Ha ehhez Belga válogatottak kellenek, hát akkor nekik fogok tapsolni.
    Ha a tulaj azt állítja, hogy a fiataljaink többe kerülnek, mint egy Belga válogatott, akkor hagyni kell, hogy (be)keressenek.
    Én azt gondoltam, csak akkor kér sokat egy játékos, ha már bizonyított.
    Én beverekedném magam, a nagycsapatba, (akár válogatottba is) aztán ha a tréner azt mondja, pótolhatatlan vagyok, szüksége van rám, és javasolja a gazdának, sürgősen üljön le velem tárgyalni.
    Na akkor jöhet a sztár gázsi!
    Sajnálom, hogy már akkor milliók röpködnek, mikor még nem is láthattuk őket a nagy csapatban.
    Ők talán már nem is hallottak olyan elavult fogalmakól, mint klubbhűség, csapathűség.
    Sajna nem értek hozzá, de mért jobb egy külföldi csapatnál kispadozni, mint idehaza sztárnak lenni?”
  • 15. vinyo 2010. január 09. 10:42
    „Greg77
    Látom te hiszel neki,elárulom neked ,hogy azokat a fiatalokat kiket kinevel az eto,amit profi szerződést lehet velük aláíratni azonnal az óruk alá nyomják az 5éves szerződést,persze nem milliókról szól,ha meg nem írják alá akkor mehetnek.....
    tarsoly mindig azokat hozza ide akikből ilyen olyan módon pénzt lehet kicsikarni, a szerződéskor a maneggerekből stb
    volt az afrikaiak időszaka,majd a balkániak,most a belgáké jött el
    sztem győrben el is lehet ásni az akadémiát,teljesen felesleges!!!!!!”
  • 14. Arrabona 2010. január 09. 09:17
    „Gyirmótot még a tartalékcsapattal is megverjük! Csak az ETO! Hajrá GYŐR!”
  • 13. Greg77 2010. január 08. 19:18
    „Tudjátok mit mondott a Tarsoly Csaba? Hogy bármilyen hihetetlenül hangzik, de a fiatal győri játékosokat nem tudja megtartani a klub, mert olyan magas fizetést kérnek a szerződés hosszabbításért, hogy inkább el, vagy kölcsönadják őket, amíg lehet! Mondjuk az elgondolkodtató, hogy egy belga vagy marokkói válogatott futballista kevesebbért is leigazolható.”
  • 12. jánosi 2010. január 08. 17:33
    „Hogy mondják belgául ( flamandul - vallonul ), hogy hajrá ETO ?”
  • 11. Primax 2010. január 08. 12:23
    „Jö(het)nek a belgák.
    Felkészülnek : etiópok, új-zélandiak, tuaregek, eszkimók, nyenyecek, szváziföldiek, kínaiak, pápuák, grönlandiak...”
  • 10. Dr.Corolla 2010. január 08. 10:54
    „Tisztelt lali84!Reálisnál a pont!Sokakat "elűztek " régebben a klubbtól,és azt látom most sem az utánpótlás van előtérben.Annakidején sikerült az akkori ETO Juniorbajnokaként résztvennem abban a bajnokságban,ahol 103 góllal lettünk elsők.És az akkori junior nem olyan risz-rosz bajnokság volt.Nem volt olyan rég.Sokan húzták,és húzzák azóta is idáig pl a Gyirmót szekerét!!”
  • 9. Reális 2010. január 08. 09:39
    „Szerintem mindegy,hogy a külföldiekkel lesztek 5.,vagy a fiatalokkal 12.A nemzetközi kupába nem juttok ki,ha mégis,kiestek valahol azerbajdzsánban!Hosszú távon megérné tehát a fiatalokat használni,mert a légiós,mint olyan,hamar odébbáll!Nem beszélve,hogy olcsóbb is lenne,és lehet,hogy a néző is több lenne!”
  • 8. lali84 2010. január 08. 09:07
    „sziasztok!!!!
    lenne egy kérdésem!és normális válaszokat kérek rá mert furdalja az oldalamat..
    természetesen igazatok van amiket hozzá irtok hogy fiatal ETO legénykék kellenének ide ez így is van.
    csak az szúrja oldalamt hogy ha ezek a fiatalok nagy valószínüségben gyengében szerepelnének vagyis 12-13 helyezést végeznének akkor meg azért lenne "fújolás" mert gyenge a csapat..nem ???
    üdv.”
  • 7. Ibrox 2010. január 08. 00:34
    „hajrá magyarok !
    brrhhaahaa !”
  • 6. maraton 2010. január 07. 23:16
    „Leírom lassan, hogy minden címzett értse: s a j á t n e v e l é s ű i f i j á t é k o s o k k a l k e l l e n e f e l t ö l t e n i a k e r e t e t. A k i k e s e t l e g e r e d m é n y e s e k i s l e n n é n e k . . .”
  • 5. kisokoska 2010. január 07. 21:07
    „Mire jó az internet!!! Már játékosokat is ott lehet nézni, adni-venni. Mérkőzésre sem kell járni. Pénz a zsebbe és kész! A Belgák majd megoldják az ETO problémáját biztos, az a sok Balga meg menjen csak ki a mérkőzésre, tapsoljon Klementeknek,.. Forog a pénz, ki tudja hol áll meg.Pintér Úr megmondta: épül a csapat, én úgy látom: leépül. Már most a Győr-Gyirmótnak szurkolok!!”
  • 4. ZéZé 2010. január 07. 19:25
    „Valahogy vissza kéne "perelni" ezektől a senkiktől a Csapatunkat, nekik ugyis csak az ingatlan kellett. A vak is látja. Ezeknek a foci harmadlagos...
    Követelem, hogy vegyenek kínai játékost is! A mi fiataljainkat meg tegyék ki a plázájukba (parkukba) anyagfeltöltőnek. Lássák csak mi vár rájuk a mostani tulajtól....”
  • 3. Dr.Corolla 2010. január 07. 16:40
    „...ősztől Hajrá Gyirmót!”
  • 2. vinyo 2010. január 07. 16:37
    „valószínűleg most ezekben van a pénz, a balkáninakkal most nem lehet keresni.
    az nem számít hogy van az etonak utánpótlása,sebaj
    azok száradjank el
    nekünk a belga sztárok kellenek

    idiotizmus”
  • 1. Cancer 2010. január 07. 14:21
    „Ennyi eszuk van, nincs csatarunk es vedoket igazolunk
    Totalhomaly”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fölényes soproni győzelem az Atomerőmű ellen

Hatalmas fölénnyel, 109-56-ra verte az MKB-Euroleasing Sopron az Atomerőmű KSC együttesét. Tovább olvasom