Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

ETO FC: nem sikerült a főpróba

Labdarúgás - A Győri ETO FC a szerdai Kaposvár elleni Ligakupa-találkozó előtt lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését.
Győri ETO FC–Politechnika Iasi 0–2 (0–1)
Győr, nemzetközi mérkőzés, 1000 néző. V.: Böcskei.

Győri ETO FC: Sztevanovic – Fehér, Kijanskas, Zámbó (Tokody), Szabó O. (Völgyi), Dudás (Koltai), Pilibaitis (Dinjar), Józsi, Kink (Bicak), Brnovic (Copa), Aleksidze.
Vezetőedző: Pintér Attila.
Gólszerző: Bratu (8.), Bujor (80.).

Az első félidőben a korán vezetést szerző Politechnika irányította a játékot. A szünetet követően már az ETO birtokolta többet a labdát, és bár voltak hazai helyzetek, a kapu előtt határozatlanok voltak a zöld-fehér játékosok. A vendégek a hajrában végül egy szögletből megduplázták előnyüket, és összességében megérdemelt győzelmet arattak.

Pintér Attila: – A csapat közel sem játszott úgy, ahogy vártuk. Több játékos is hiányzott a védelemből, ráadásul sokat hibáztunk a végjátékban. A második félidőben már voltak lehetőségeink, de mindenképp javulnunk kell a játék terén. Köszönjük szurkolóinknak a támogatást.

Olvasóink írták

  • 3. lorincz22 2009. július 20. 19:50
    „Ahogy elnézem, a következő szezon végén sem leszünk bajnokok,legalábbis a tegnap látottak után. Istenem de szeretnék tévedni!”
  • 2. galamblelkü 2009. július 20. 17:43
    „Az ETO rendkivül rossz felfogásban futtbalozott,ivelgettek végnélkül,szinte azonnal a románoké lett a labda.Kezdhették ujra megszerezni,a románok rövidpasszos játéka tetszett.Tisztelt Pintér Attila tanuljanak,tanuljanak.Az ivelgetés mindig a tanácstalanságot jelzi,reménykedem,hogy tévedek mert nagyon szeretem az ETO-ot.”
  • 1. Primax 2009. július 20. 16:50
    „" Pintér Attila: - A csapat közel sem játszott úgy, ahogy vártuk."
    Kezdődik...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Verebes vezeti az örökranglistát

Labdarúgás - A Győri ETO-t eddig 40 edző irányította az NB I-ben, Pintér Attila a 41. és egyben ő a… Tovább olvasom