Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

ETO FC: még szokni kell a hideget

Visszatérve a szokásos kerékvágásba, tegnap már Győrben tartott játékosainak edzést Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője.
Vagyis csak tartott volna, mivel a tréner már Törökországban kezdődő betegsége miatt nem tudta megtartani a gyakorlást. Helyette Németh Zoltán dirigálta a fiúkat, akik a beleki tavasz után a győri télben próbálták felvenni a ritmust.

Köztük az a Dudás Ádám is, aki nagyszerű őszt produkált, s abban bízik, tavasszal még sikeresebb lesz a csapat.

„Felemás érzéseim vannak, hiszen kint jobb volt az idő, viszont itthon a családunkkal lehetünk. Kell pár nap, míg hozzászokunk a mínuszokhoz, ez az első edzés is segíthet ebben. Törökországban nem vallottunk szégyent egy ellenféllel szemben sem. Talán a helyzetkihasználásunk lehetett volna jobb, de úgy gondolom, jobb, hogy még kint maradtak ki a lehetőségek, s rúgjunk majd gólokat a bajnokságban. Úgy érzem, az új játékosok érkezésével még jobb lett a csapat. Pátkai Mátéval a középpályán, Varga Rolanddal a támadósorban erősödtünk. Hogy milyen tavaszt várok? Ha mindent megteszünk s csak a feladatunkra koncentrálunk, elérhetjük a céljainkat" – mondta a győri futballista.

A győri Dudás Ádám bizakodóan várja a tavaszt. Fotó: H. B. E.
A győri Dudás Ádám bizakodóan várja a tavaszt. Fotó: H. B. E.


Hír még a zöld-fehérekkel kapcsolatban, hogy az ETO a tervek szerint két játékost adna a Zalaegerszegnek Djordje Kamberért, és a héten eldől, hogy Tarmo Kink visszatér-e a Rába partjára.

Az ETO szombaton az aranyosmarótiak ellen fejezi be a téli felkészülést. A Zlata Moravce elleni mérkőzés 13 órakor kezdődik.

Olvasóink írták

  • 1. daniella1997 2012. február 15. 16:45
    „Kamber -hova jönn?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz év után távozik az ETO-tól

Galambos Zoltán tíz évig volt edző a Győri ETO-nál. Több mint száz NB II-es mérkőzésen irányított… Tovább olvasom