Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

ETO FC: Marinelli kivárja a sorát

A Győri ETO FC szeptember végén igazolta le a két argentin játékost, Brionest és Marinellit. Utóbbi reméli, már pénteken bemutatkozhat a bajnokságban.
A 28 éves éves Marinelli az ETO NBII-es együttesének legutóbbi, hazai mérkőzésén végigjátszotta a kilvencven percet, majd Brionesszel együtt az Ajka elleni jótékonysági találkozón debütált az első csapatban.

Marinelli a barátságos meccsen gólt szerzett, a legutóbbi bajnoki fordulóban pedig már a kispadon a cserék között kapott helyet, igaz nem lépett pályára.

„Jó meccs volt az ajkai, örültem a gólomnak, és persze annak is, hogy a csapat segíteni tudott a rászorulóknak - mondta a klub honlapján Marinelli. Már sokkal jobb formában vagyok, mint mikor Győrbe érkeztem, jól is érzem magam. Kemények az edzések, és remek a társaság annak ellenére, hogy különböző kultúrákból ilyen sok ország fiai vannak az öltözőben. Várom a soromat, de remélem, már most pénteken bemutatkozhatok a magyar bajnokságban. Feleségemmel és négy éves kislányommal a napokban költözünk át belvárosi lakásunkban, tetszik Győr, bár kicsi, de nagyon barátságos, kedves város."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bíróverők: eltiltották a locsoló kapust

A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága már meg is hozta a döntést a botránnyal véget ért… Tovább olvasom