Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

ETO FC: Heffler N. vagy talán Katona?

Élénkül az átigazolási időszak: a Győri ETO FC kiszemeltjei közé tartozik például egy magyar nemzetiségű szlovák futballista, Katona Péter, a Tatran Presov 23 éves, 168 cm magas, 62 kg súlyú támadó középpályása is.

Csendesen telik eddig hazánkban az átigazolási időszak. Ez talán annak is köszönhető, hogy a nemzetközi piac augusztus 31-én zár, így sok játékos kivár egy jó külföldi lehetőség reményében.
Éppen emiatt kevés konkrétummal szolgált az elmúlt két hét, és mivel még három hónapig tart az átigazolási időszak, majd csak később gyorsulhatnak fel az események.

A Győri ETO FC előrehaladott tárgyalásokat folytat a pápai Heffler Norberttel, akit még féléves szerződés köt a jelenlegi csapatához. Úgy tudjuk, a két klub tulajdonosa már megegyezett abban, hogy az ETO játékosokkal egyenlíti ki az egykori U20-as válogatott középpályás vételárát. Hefflernek azonban időközben új ügynöke lett és valószínű, ez is közrejátszott abban, hogy több klub is „ráhajtott" a játékosra. Szóba került a neve a Ferencvárosnál és Kecskeméten is. Talán ennek hatására a labdarúgó egyre feljebb srófolta az igényét, arról hallani, immár nettó ötezer eurós havi fizetést kér Győrött, amit az ETO nem tud megadni a részére. Így könnyen előfordulhat, hogy Paksra igazol, ahol a testvére, Tibor is futballozik. Az atomvárosi csapatnak azonban a Pápával is meg kell még egyeznie: információnk szerint Heffler ára 200 ezer euró körül lehet. Ezért még az sem zárható ki, hogy a középpályás végül az ETO labdarúgója lesz. Ha ugyanis most nem kel el, akkor 2011. decemberig maradnia kell a pápai egyesületnél és az év végén ingyen távozhat. Ez pedig jelenlegi kenyéradó klubjának nem érdeke.

Az ismeretek tudatában az ETO is több fronton tárgyal. Többek között él a magyar – ezen belül az MTK-s –, a balti, a brazil és a balkáni vonal, de a hátralévő időben még képbe kerülhetnek „új" labdarúgók is.

A győriek kiszemeltjei közé tartozik például egy magyar nemzetiségű szlovák futballista, Katona Péter, a Tatran Presov 23 éves, 168 cm magas, 62 kg súlyú támadó középpályása is. A korábban a szlovák U19-es és U21-es válogatottban is szerepelt labdarúgó 2007-től játszik az eperjesi Tatranban és idén június végén lejár a szerződése a jelenlegi klubjával. A statisztikák szerint 86 első osztályú mérkőzésen 14 gólt szerzett.

Olvasóink írták

  • 8. latakacs 2011. június 04. 21:06
    „Osztom azon hozzászólók véleményét, kik a fiatal eperjesi "támadó" adatait kritizálják. 14 gól 86 meccsen, az 16%-os eredményesség. Ilyen eredménnyel még általánosban is buktatnak, nem hogy egy magyar első osztályban, legalább is a nézők majd megteszik! vegyünk 30 meccset, main játszik egy idényben: 30x0,16=4,8, vagyis reménykedhetnénk, hogy minden ötödik meccsén egyszer betalál. Én mondom fiaim, ő kell nekünk.
    Heflerről meg annyit. Ilyen alakok mindig is voltak az nb1-ben, aztán szépen kikoptak onnét.”
  • 7. lions 2011. június 04. 16:33
    „Sziasztok!

    Az FC Bordögök focicsapata kispályás amatőr focitornát szervez.
    Ideje:2011 június 25. szombat
    Helye: Győrszentiván sportpálya
    Játékosok száma: 5+1
    Nevezési díj: 10 000ft, az első 20 csapat nevezését tudjuk elfogadni!

    A fődíj:LEGEA mezgarnitúra

    Jelentkezni: Samu István 0630 3969 276
    Granát Attila 0630 3786 309
    www.fcbordogok.ucoz.com”
  • 6. Szuperminden 2011. június 04. 13:13
    „Jól mondod Jazmine33 most sem lesz semmi, ez a Heffler kissé túlértékeli önmagát.Gyanítom elmegy a Paksba mert tesó is ott focizik és ott majd beéri szerényebb fizetéssel is. Egyik se jelentene komoly erősítést szerintem, plusz még majd majd le se sikerül őket majd igazolni.”
  • 5. Vakegér 2011. június 04. 11:20
    „Csak Copa fizetéséhez igazította az igényét...
    Ha Copa megér ennyit az ETO-nak akkor úgy gondolja, hogy ő is.”
  • 4. Amorphis 2011. június 03. 18:57
    „5000 euró az nb1-be? Mit képzel ez magáról???”
  • 3. jazmine33 2011. június 03. 15:49
    „most se lesz semmi de akkor lebonthatják a stadiont de akkor AUDI is kiszáll remélem”
  • 2. alacska 2011. június 03. 12:01
    „Nehogy már megint "bevásároljunk" az olcsó , semmire való nevesincs játékosokból. Amennyiben a kupaszereplés a cél ide egy párhuzó ember kell! Katona Péter- támadó középpályás - már bocs az adatokból itélve nem éppen megnyerő adatai vannak 168cm, 62 kg , 86 mérkőzés 14 gól !!!”
  • 1. makaay777 2011. június 03. 11:24
    „Mit akar ez a fa..kalap?
    ennyit még angoloknál se kapna :D szegény szerencsétlen "világsztár"!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Futsal: kiválóan működött a Rába-henger

A bajnoki döntő első mérkőzésén hat góllal verte a Berettyóújfalut a Rába ETO. A három győzelemig… Tovább olvasom