Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 17°C | 23°C Még több cikk.

ETO FC: győzelem a Rabotnicki ellen

Labdarúgás - A macedón Rabotnicki ellen harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a Törökországban edzőtáborozó Győri ETO FC. Dragoljub Bekvalac ezúttal a második sornak adott bizonyítási lehetőséget, amely legyőzte a macedón bajnokot.

Csütörtök délelőtt a teljes csapatot átmozgatta Dragoljub Bekvalac vezetőedző. A gyakorlást a vádlisérüléssel bajlódó Völgyi Dániel mellett a litván Linas Pilibaitis is kihagyta. A középpályás meghívót kapott hazája válogatottjába, így csütörtökön elhagyta Beleket, hogy csatlakozzon a Lengyelország és Andorra ellen készülő kerethez.
A szerb mester előre eldöntötte, hogy a Rabotnicki ellen az eddig kevesebb lehetőséget kapott játékosokat küldi pályára, bizonyítási lehetőséget adva nekik is. A második sorban több fiatal játékos szerepelt, akik meglepetésre kerültek be az utazó keretbe. Közülük Sánta Attilával és Dorogi Attilával beszélgettünk még a találkozó előtt.

„Hirtelen történt minden, én ugyanis az utazás napja előtt délután tudtam meg, hogy benne leszek a Törökországba induló keretben. Volt előjele a döntésnek, mert a Fehérvár ellen mi, juniorok játszottunk az első félidőben, és én voltam a négy játékos egyike, akiket a mester kiemelt. Aztán az egymás elleni mérkőzés nagyon jól sikerült, és a vezetőedző szólt, hogy én is utazok. Meglepett a döntés, mindössze egy estém volt összecsomagolni, de nagyon örülök, hogy itt lehetek az első csapattal. Nagy lehetőség ez számomra, próbálom a maximumot nyújtani, hogy tagja maradhassak a felnőttkeretnek. Normális a viszonyunk a csapattársakkal, akiknek nagy részét azért ismertem már korábban is. Nagyon örülök annak, hogy vannak taktikai edzések is, így ezen a téren is fejlődhetek. Kemények a tréningek, de ez a célja az edzőtábornak" – mondta a 20 éves ballábas középpályás, Sánta Attila.

 

Győri ETO FC–Rabotnicki Skopje (macedón) 3–0 (0–0)

ETO: Molnár P. – Dorogi (Odikadze), Kovács Z., Zámbó, Bicak, Pákolicz,  Jäkl (Stanisic), Nyári, Sánta, Csermelyi (Kink, Brnovic),  Aleksidze (Ahjupera).

Gsz.: Ahjupera (62., 67.), Kovács Z. (80.).

A győriek második sora harcos mérkőzésen kiegyenlített első félidő  után magabiztos győzelmet aratott. Az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok Jäkl irányítása mellett felvették a ritmust, és a találkozó nagy részében fölényben játszottak. A sikerben nagy része volt a  remekbe szabott gólokat szerző Ahjuperának.

„Nekem másfél nap előnyöm volt Attilával szemben a csomagolást illetően"
– kezdte a jobbhátvéd Dorogi Attila. „Az első csapatnál kezdtem a felkészülést, aztán egy hét után az NB II-es kerettel folytattam a munkát. Nagy meglepetés volt, hogy bekerültem a törökországi keretbe, nem számítottam rá, de nagyon jólesik a bizalom. Többször edzettem már a felnőtteknél, többekkel játszottam együtt az NB II-ben és a Ligakupában is, így mindenkit ismertem a csapattársak közül – az új játékosok kivételével. Elég kemény volt a felkészülés eleje, de erőt gyűjteni jöttünk Törökországba. Védőként nagyon sokat tanulhatok Dragoljub Bekvalactól, hiszen korábban ő is ezen a poszton futballozott, így személyes tapasztalatokat is át tud nekünk adni. Nagyon jó dolognak tartom, hogy többször újrajátszunk egyes szituációkat a vezetőedző részletes magyarázata mellett, így rögzülnek a mozdulatok. A mester által elvárt harcos, agresszív stílus közel áll hozzám, jelenleg azért dolgozom, hogy bent maradhassak a keretben. Sokat tanulok a csapat grúz jobbhátvédjétől, Odikadzétól is" – számolt be tapasztalatairól a 21 éves védő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bentmaradással tenné emlékezetesebbé fia születését

Kézilabda - Múlt héten megszületett Józsa Dávid, a Győri ETO FKC átlövőjének kisfia. Dominik Dávid… Tovább olvasom