Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

ETO FC: Erősítés a bajnoktól

A bajnokcsapattól igazolt játékost a Győri ETO FC. Ma újabb labdarúgó szerződtetése várható.

Szombaton  megállapodott egymással Bojan Brnovics, a Debrecen támadója, valamint a Győri ETO FC. Ennek értelmében a montenegrói labdarúgó négy és fél évre a zöld-fehér együtteshez szerződött.
Az 1979-es születésű Brnovics a 2005/2006-os szezonban 25 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVSC-ben és 13 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A támadó a 2006/2007-es kiírásban tízszer kapott játéklehetőséget és háromszor volt eredményes.
A hírek szerint egyébként nem egyedül érkezik a bajnokcsapattól a Rába partjára, tavasszal ugyanis Böőr Zoltán is az ETO-ban folytathatja pályafutását.

A tegnapi havazás miatt egyébként elmaradt a Győri ETO FC Slovan Bratislava ellen tervezett edzőmérkőzése, s ugyanígy nem játszották le az Integrál-DAC–Slovan II, valamint az MTE 1904–Dunaújváros felkészülési mérkőzést sem.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a szlovák FC Raca elleni edzőmérkőzésen megsérült Nyári Tibor. Az ultrahangos vizsgálaton kiderült, jobb lábának combemelő izmában történt izomrosthúzódás, ami szerencsére nem tűnik súlyosnak. A fiatal játékos egy hét kötelező pihenés után várhatóan február elején ismét munkába állhat.
A hétre egyébként két mérkőzést tervez a szakvezetés: szerdán 14 órától a szlovák másodosztályú FC Nitrát, szombaton 13 órától pedig a szlovák első osztályú gárda, az Inter Bratislavát fogadják a győriek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ausztria után, Ausztrália előtt

Ausztriai sífutó-edzõtáborukat megszakítva Gyõrött készül szerdáig a magyar férfiválogatott. Idén is Európa-bajnokság és világbajnokság vár a kajak-kenusokra. A gyõri versenyzõk bizakodóak az idei versenysorozat elõtt. A jövõ hét közepéig Gyõrött készül a magyar férfiválogatott, így a gyõri vízisporttelepen edz a klub alkalmazásában álló háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán, valamint a két fiatal tehetség, Ben - kõ Zoltán és Kadler Viktor. Tovább olvasom