Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

ETO FC: döntetlen a Sturm ellen, Ganugrava megsérült

A Győri ETO ismét két edzőmeccsen is pályára lépett a törökországi edzőtáborban.

Először – magyar idő szerint 14 órakor – a főleg próbajátékosokból, újoncokból álló B csapat meccselt a román Otopeni ellen, s a találkozó 1–0-ás magyar győzelemmel ért véget. A mérkőzés gólját Totadze szerezte a 61. percben, emellett azonban még számos helyzetet dolgoztak ki a győriek. A találkozón bemutatkozott a friss igazolás Takács Ákos, akárcsak az egyiptomi Issam és marokkói Esaad is, utóbbiak mindketten próbajátékosok.

Pintér Attila az alábbi összeállításban játszatta csapatát: Radosavljevic – Nagy Á., Eugene, Issam, Totadze, Kiss M., Windecker (Takács, 49.), Dinjar, Dudás, Pantskhava (Essaad, 57.), Emre (Ji-Paraná, 49.).

A slágermeccset a második találkozó jelentette, amelyen a Sturm Graz volt az ellenfél (az osztrákoknál civilben figyelte a mérkőzést Szabics Imre: a volt válogatott csatárnak három hete kifordult a válla, és még maródi).

A lendületes, remek iramú mérkőzésen az osztrákok sokáig nem találták az ETO gyors, letámadásos játékának az ellenszerét, a félidő közepén aztán összeszedettebbek lettek, attól kezdve kiegyenlített játék folyt a pályán. A szünetben kényszerből cserélt Pintér Attila, Aleksidze ugyanis belázasodott: a grúz csatár egyébként az elmúlt napokban kisebb influenzával bajlódott.

A második félidőt már teljes egészében az ETO uralta, a vezetést mégis a Graz szerezte meg a 75. percben – a semmiből. Djordjevic csúszott el a vizes füvön egy ártalmatlannak látszó előreívelésnél, Haas pedig köszönte szépen, és a kapuba lőtt, igaz, Sztevanovic majdnem kiütötte a labdát. Két perccel később aztán egyenlített az ETO: Pilibaitis remek kiugratását Trajkovic váltotta gólra (1–1). Bár Copa a 89. percben megszerezhette volna a győzelmet – 20 méteres lökete a jobb kapufán csattant – mégsem örülhettek az iksznek a győriek: Ganugrava komoly rúgást kapott a térdére, és úgy tűnik, számára befejeződött az edzőtábor.

Győri ETO FC–Sturm Graz 1–1 (0–0)
ETO: Sztevanovic – Babic (Takács, 57.), Djordjevic, Sztanisic, Völgyi, Koltai, Ganugrava (Babic, 80.), Pilibaitis, Trajkovic, Aleksidze (Sharashenidze, 46.), Niksic (Copa, 57.).

Gsz.: Trajkovic (77.), ill. Haas (75.).

Olvasóink írták

  • 9. napsugár. 2011. február 05. 23:05
    „deejay! teljesen igazad van!”
  • 8. Deejay 2011. február 05. 20:56
    „Szerintem tök mindegy hogy magyar vagy horvát vagy mittudom én... Úniós szabályok,úniós játékosok....”
  • 7. napsugár. 2011. február 04. 22:55
    „umberto te drága.
    ha 3 magyar van akkor 3 magyar van.
    és?
    ha 23 magyar lenne, akkor sem lennél megelégedve velük, nem?
    akkor meg minek a vérlázítás?
    légy magadra büszke, hogy te magyar vagy, gondolom tökéletes sportoló, tökéletes ember is és minden szép és jó veled és körülötted.
    ez nyugtasson. ne aggódj semmi más miatt :-))”
  • 6. umberto 2011. február 04. 22:03
    „ETO: Sztevanovic - Babic (Takács, 57.), Djordjevic, Sztanisic, Völgyi, Koltai, Ganugrava (Babic, 80.), Pilibaitis, Trajkovic, Aleksidze (Sharashenidze, 46.), Niksic (Copa, 57.).

    Na szóval azért ez egy nagyon ütős névsor. 3 azaz HÁROM db magyaros hangzású nevet vélek felfedezni. Ez vagy a magyar Chelsea, vagy egy rakás szerencsétlenség...

    A Pinyő hány nyelven tud káromkodni?”
  • 5. napsugár. 2011. február 04. 21:46
    „hahaha:S
    jó, hogy nem azt mondjátok, hogy viccből vagy pénzért törik össze magukat
    nem vagytok ti normálisak emberek.
    <...moderálva>
    tisztelet a kivételnek..”
  • 4. zag 2011. február 04. 17:45
    „bIZTOS JÓ A BIZTOSÍTÁSUK.”
  • 3. Jethro_Tull 2011. február 04. 11:15
    „Tudom a focihoz mindenki ért, én kivétel vagyok. Ezért laikusként kérdezem, hogy az ETO-ban nem több a sérülés az átlagosnál ?”
  • 2. soppet 2011. február 04. 10:58
    „Biztos a H.aCs.A.k volt a tudósító. Azt hiszi, hogy át lehet itt is, vágni az embereket, szurkolókat. Hitelesnek kellene lenni mindenkinek aki nyilatkozik, cikket ír.
    A lényeg: az ETO B győzött 1-0-ra;
    az ETO A döntetlenezett 1-1-re.
    Ennyire egyszerű!!!!!!”
  • 1. alacska 2011. február 04. 09:50
    „Tisztelt Tudósító!

    Önnek a döntetlen győzelem ? Egyébként nem értem miért nem igazolt a Győr normális csatárokat? Erre a csapatra kár pénzt költeni az Audinak! Ilyen jelentős költségvetésből nem kerül "ütős" játékosra? Kik rakják el a pénzt? Az őszi bajnokik és az eddigi felkészülési meccsek bizonyítják nincs csatára a Győrnek.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Euroliga: MKB-Sopron-Valencia

Pénteken 19.30 órakor az Euroliga-nyolcaddöntő visszavágóján az MKB-Euroleasing Sopron a Valenciát… Tovább olvasom