Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

ETO FC: ötödik hely és ami mögötte van

Labdarúgás - A Győri ETO FC az ötödik helyen végzett a Soproni Liga elmúlt őszi idényében, öt ponttal marad el a nemzetközi kupaszereplést jelentő második helytől.

A csapat védőmunkájával nem volt különösebb gond, a támadójáték azonban sok kívánnivalót hagyott maga után. A Magyar Kupából jó pozícióból esett ki az ETO.

Egy viharosnak mondható bajnoki évzárás után – elveszített Magyar Kupa-döntő és utózöngéi – távozott a Győri ETO FC vezetőedzői posztjáról Dragoljub Bekvalac, valamint a játékosok közül – kimondva-kimondatlanul – „B listára" került Böőr Zoltán, Bajzát Péter és Stark Péter. Később Starkot a Pécs, Böőrt pedig a Nyíregyháza vásárolta meg. Bajzáttal végül szerződést hosszabbított az ETO, de ez már egy másik történet...

A szerb szakember helyére Pintér Attila érkezett, ő hosszabb kihagyás után került vissza a hazai futball élvonalbeli vérkeringésébe. Hat új arcot találtunk a játékoskeretben: Fehér Zoltán, Szabó Ottó, Marko Dinjar, Valentin Babic és Onisor-Mihai Nicorec, valamint George Ganugrava, de a grúz középpályás a nyári felkészülés során térdszalagszakadást szenvedett és az egész őszi idényt kihagyta.

A védekezés egészen jó

„Egy ütőképes csapat kialakítása a cél – nyilatkozta a tervekről ősszel Pintér Attila vezetőedző. – Tarsoly Csaba, a klub elnöke a támogatásáról biztosított engem ebben a tekintetben. Új játékrendszert kell elsajátítani a srácoknak, sok mindent szinte az alapoktól kellett kezdenünk, ám én már látok biztató jeleket. A védekezés például egészen jó, az ellenfelek alig-alig tudnak gólhelyzetet kidolgozni ellenünk."

Ez a sommás megállapítás tulajdonképpen nagyjából az egész őszi idényre jellemző volt. Az új csapat kialakítása érdekében a nyáron szerződtetett labdarúgók viszonylag sok játéklehetőséget kaptak. A szerb trió – Sztevanovic, Djordjevic, Sztanisic – vezérletével a védekezés nagyon jól működött. Ez még akkor is igaz volt, amikor hiányzott valaki a hátsó alakzatból, így például a szezon második felét sérülése miatt kihagyta Djordjevic.

Ha Pintér Attila munkáját minősíteni akarjuk, akkor a csapat védekezéséért mindenképpen dicséret jár, hiszen az NB I-es mezőnyben az ETO kapta „magasan" a legkevesebb gólt. Tizenöt mérkőzésen mindössze 10 találatot engedélyezett az ellenfeleknek, mögötte az Újpest, az MTK és a Paks következik 18–18 góllal. Igaz, ennek azért „ára" volt.

Kevés gól, kevés néző

Ára, mégpedig az, hogy az ETO általában olyan „bunkerfutballt" játszott sorozatosan a mérkőzéseken, amelyeken a jó védekezés mellett a csapat támadójátéka mindössze néhány ellenakcióra korlátozódott. Hiába nyilatkozta Pintér többször is egy-egy találkozó után, hogy ha pontosabbak az utolsó passzok, ha jobb a helyzetkihasználás, akkor szebb eredmény születhetett volna. Ez csak részben fedte a valóságot. Ha egy csapatnak egy mérkőzésen két, esetleg három gólhelyzete akad és azokat nemzetközi szinten használja ki, akkor sem tud „másfél" gólnál többet szerezni. Míg ha támadóbb szellemű, ha a nyolc helyzetét ötvenszázalékos mutatóval értékesíti, akkor is négy gólt ér el... Az ETO-ra ősszel az előbbi volt a jellemző.

„Sokat jelentene, ha még többen jönnének ki a stadionba, mert egészen más sok néző előtt játszani" – mondta ősszel Pintér.

A bökkenő csak az, hogy erre a védekező típusú játékra, ezekre a gyakran eseménytelen összecsapásokra nem vevő a közönség. Hiába volt a viszonylagos eredményesség, az ETO az elmúlt idény jelentős részében – szurkolói szemmel nézve – élvezhetetlen 90 perceket produkált. Ennek nyilván megvannak a maga szakmai okai: Bajzát kiesésével, mellőzésével szinte csak Aleksidze maradt használható csatár a keretben, ő pedig két gólra volt képes az elmúlt idényben. Egyedül felőrlődött az ellenfelek védői között.

Mélypont a Fradi ellen

Pintér Attila: „Az ősz folyamán leggyengébben a Ferencváros otthonában szerepeltünk, de játszottunk több jó mérkőzést, ebből is a Debrecen ellenit emelném ki, ahol aránylag jó játékkal, emberhátrányban is meg tudtuk tartani előnyünket. Külön örülünk, hogy meg tudtuk őrizni hazai veretlenségünket, három győri döntetlenünkből nagyobb koncentrációval kettő akár nyerhető is lett volna."

A hazai veretlenség megőrzése tényleg örvendetes, de ha hozzátesszük, hogy az Újpest mellett a ZTE és a Kaposvár szerzett pontot Győrött, már egy kicsit árnyaltabb a kép, ráadásul a két dunántúli csapat ellen az ETO-nak kellett pontot menteni.
„Idegenbeli mérlegünk három győzelemmel és két döntetlennel sem tűnik rossznak, hiszen egy épülő csapat vagyunk az utóbbi évek legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb bajnokságában" – értékelt Pintér Attila.

A kevés kapott gól mellett az idegenbeli szereplés is jó osztályzatot érdemel az őszi teljesítményben. Győzelem a Vasas, a Nyíregyháza és a Haladás ellen, döntetlen az MTK-nál és ezer sebből vérezve az őszi első otthonában, a Videotonnál. Kecskeméten a két kiállítás miatt kilenc emberrel veszített a csapat, Pápán viszont a hosszú ideig tartó emberelőnyt sem sikerült legalább pontra váltani. A Ferencváros elleni kritikán aluli produkció láttán különböző szurkolói híresztelések kaptak szárnyra. Egy tény: a játék és az eredmény nem múlt el nyomtalanul a csapat háza táján sem...

Szólni kell még a Magyar Kupában és a Ligakupában mutatottakról is: jó kezdés után mindkét sorozatban fájó kudarcok következtek, noha az előbbiben jó lehetőség kínálkozott a hőn áhított nemzetközi porond elérésére.

Játékospolitika kérdőjelekkel

Ahogy tízmillió szövetségi kapitány országa vagyunk, úgy valamennyi ETO-szimpatizáns is folyton értékeli, elemzi az aktuális összeállítást, a játékoskeret kialakítását és itt is maradtak kérdőjelek az elmúlt időszakban.

Kezdjük a Bajzát-üggyel. A Soproni Liga tavalyi gólkirálya előbb nemkívánatos személy lett a klub háza táján, aztán mivel nem sikerült őt külföldre eladni, a még érvényben lévő szerződését az ETO meghosszabbította. A csatár visszatérését azonban hiába várták a gólínségben szenvedő csapat szurkolói, mindig közbejött valami, így mindössze pár percet játszott az elmúlt szezonban. A hírek szerint most megint értékesíteni kívánják a játékost. A futballpiac rejtelmeit nem ismerők joggal kérdezik: ha nem játszatták Bajzátot, akkor hogyan akarják eladni? Ha nem akarták játszatni, akkor miért nem vettek már nyáron egy gólvágót? Ha itthon Bajzát jó (lenne) más csapatnak, akkor miért nem az a gyakorlatilag csatárok nélküli ETO-nak?
„Tavaszra szeretnénk olyan játékosokkal erősödni, akik tényleges erősítést jelentenek a csapat számára, elsősorban a támadószekcióban, és olyan posztokon, ahol úgy érezzük, nem vagyunk elég hatásosak, elég erősek. Mindezt azonban csak akkor, ha jobb futballista érkezik a jelenleginél. Lesznek olyanok, akiket kölcsönadunk, hogy más csapatokban több lehetőségük legyen játszani, így láthatjuk majd, hogy folyamatos éles mérkőzéseken milyen teljesítményt nyújtanak" – mondta az idény végén Pintér.

Kisebb vihart kavart, amikor napvilágot látott, hogy az utánpótlás-vb-bronzérmes Dudás és Zámbó is a kölcsönadandók közé tartozik. Érdekes, ha Dudáséknak szakmai okok miatt menniük kell, egy komoly célokat kitűző csapat keretében miként maradhat például Arsene Copa, aki játéktudásával még az ETO NB II-es gárdájából sem tűnt ki. Ugyan gaboni válogatottként tartják nyilván, de a hazautazásai általában kimerültek a rokonlátogatásban, mivel a nemzeti csapat meccseire többnyire nem is nevezték. Talán majd az Afrika-kupára...

Hogy miként alakul az ETO jövőbeni kerete, kik lesznek a további távozók, az majd az átigazolások függvénye lesz. Az is fura, hogy a leendő távozók között nem esik szó Bojan Neziriről, aki akár a legjobban fizetett ETO-szurkoló címet is kiérdemelhetné. A hátvéd tavaly ősszel nem játszott, mert nem volt csapata, télen Győrbe igazolt, tavasszal két bajnoki meccsen összesen kilencvenhét percet töltött a pályán, majd áprilisban megsérült, azóta gyakorlatilag lábadozik.

Az is nehezen elképzelhető, hogy Ganugrava és Ahjupera ilyen hosszú sérülés után meghatározó emberek lesznek egy jó ETO-ban a tavaszi folytatásban. Közben még hallani Supic, Brnovic és Bicak esetleges távozásáról is.

Epilógus helyett

A szurkolók abban reménykednek, hogy a tervek, az ígéretek szerint a távozók helyett nem „tucatlégiósok" érkeznek Győrbe, hanem olyan futballisták, akik valóban erősítést jelentenek az ETO számára. És abban is, ha a Pintér-féle lépésről lépésre program megvalósul, az őszre megtanult védekező játékrendszer mellé tavaszra a támadó stílus is következik. Akkor talán még többen lesznek a lelátókon.

Olvasóink írták

  • 14. ambi65 2010. január 06. 13:30
    „Én csak szegény Tarsoly Csabát sajnálom.”
  • 13. ACSA 2010. január 01. 12:35
    „Gratulálok a cikk írójának!!!!
    Végre valaki korrektül leírja az igazságot amit jó pár éve takargattak előlünk!
    Az U20-as válogatott játékosok kölcsönadása meg közröhely!!!!!:-))”
  • 12. poto 2009. december 31. 09:17
    „Nemzetközi szereplés ?
    Ne vicceljünk!!!”
  • 11. vinyo 2009. december 31. 08:08
    „Az Eto maga megtesetsítője a "hogyan csesszük el a tehetségeket" című magyar drámának, csak annyi ,hogy most már a szemünk elött vesznek el,nemúgy mint az elmúlt 20 évebn,szépen csendben.
    Pintér bábú ezt mindenki látja,de a helyzet az ,hogy akár kit hoznak ide az csak bábú lehet ,a vezetés miatt.
    sztem nincs kiút ,s nemis lesz.............. :(”
  • 10. dr66 2009. december 30. 00:23
    „Jó a cikk,sőt nagyon jó!Mindössze egy helyreigazítást érdemel:igaz hogy a csapat öt ponttal marad el a nemzetközi kupaszereplést jelentő második helytől,de már a HARMADIK hely is nemzetközi szereplést ér, amitől csak három pontra vagyunk.Ami lehet,hogy nem "csak".”
  • 9. Ibrox 2009. december 30. 00:14
    „ETO -t akarunk ! Csapatot akarunk ! Szeretni akarjuk a Csapatot ! Mint a 80-as években ! 30.000 nézőt akarunk! ( tudom, hogy az új stadionba nem férnek be ennyien) Telt házat akarunk ! nem kell fradista pinyesz ! etós okosságot nyomjatok---HAJRÁ GYŐR”
  • 8. hajráeto 2009. december 29. 18:16
    „Az ETO jelenlegi vezetősége, és ez a rendszer tükrözi az ország helyzetét. Pénzmosás, haveri kapcsolatok... Undorító ez az egész. Fiatal, magyar, lelkes játékosokról meg ne is álmodozzunk. Akinek van esze, mind menekül innen, mert itt csak a szarkeverés folyik.”
  • 7. ZéZé 2009. december 29. 17:12
    „Nem vesszük észre , hogy már közel 10 éve csak a területkihasználás és semmittevés megy?
    Minden évben jönnek az újabb és újabb "C" kategóriás külföldi senkik. Az eredmény szinte mindig ugyanaz.
    A kollégisták meg mehetnek falura, meg U20-as VB-re. Reménytelen az egész magyar foci.
    Dr. Corollának teljesen igaza van amúgy. Ez nem a mi csapatunk...”
  • 6. Dr.Corolla 2009. december 29. 16:49
    „Tisztelettel!

    1. A 4-4-2-es,és a 4-3-3-as játékrendszereknél nem kell jobbat kitalálni.(és ezeket alapból tudni kell)
    2. Nincs improvizáció,és az azt megvalósító készség ezekben a focistákban.(na meg alázat,és fociszeretet)
    3. Higgyék el ennyi pénzből is lehetne bajnokcsapatot csinálni a MEGYÉNKBÉLI játékosokból,és ŐK valamint a SZURKOLÓIK is magukénak éreznék a sikert...”
  • 5. lacim6 2009. december 29. 16:32
    „2. hozzászólás lacim6 Ország helyett kormányt akartam írni.”
  • 4. Hedon 2009. december 29. 16:32
    „Egészen korrekt kis cikk némi tompítással, az ETO.hu valószínűleg
    nem fogja átvenni.
    Bajzát mellőzésének, mindenki tudja, hogy nem szakmai oka van.
    Amig a Bochumi ügyészség nem végez addig Bajzát nem kell senkinek.
    Pintér ide hozatalával garantálva volt a bunker foci
    és ez maradni is fog amíg ez a fószer Győrben maradhat.

    A csapat összeállítása pofára, ill. dacból megy. Pinyő a mindenható
    és aki mezt nem tudja (nevet az edzésen) annak vége.
    Ez a sok külföldi igazolás pedig inkább emlékeztet pénzmosásra
    mint tudatos(akarom mondani lépésről-lépésre) csapatépítésre.
    Komolyabb igazolásban ne higgyen senki, mert lové az nincs.
    Az ETO park kong az ürességtől, a szálloda épülete kívülről
    már csak dryvitolva van a pláza burkolására hasonló csempékre
    már elfogyott a lové”
  • 3. tódi 2009. december 29. 16:29
    „Meglepően korrekt írás - csoda hogy megjelent .
    "Sajnos láttam "a Verebes -féle csapatot : gól - játék - győzni akarás .
    Azóta nem bírom a lötyögést -alibizést.
    Vak sem vagyok .
    Nem kell mondani ,hogy jó ez . Tudom milyen a jó foci.”
  • 2. lacim6 2009. december 29. 15:53
    „Kezd olyan lenni az ETO ezzel a vezetőséggel mint az ország, hazudoznak és h.ü.l.y.é.n.e.k nézik az embereket.”
  • 1. rick221 2009. december 29. 15:25
    „Jééééééééé egy korrekt iromány a győri fociról.
    Lényeg a lényeg nagy sz**r az ami itt győrben megy.
    Pintér takarodj!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem adja fel a győri vasember

Ahogy tavaly Mexikóban, az idei hazai rendezésű, budapesti masters testépítő-világbajnokságon is… Tovább olvasom