Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

ETO: A dobogó nem csak vágyálom (Stark Pétert kérdezhetik)

Labdarúgás - Egervári Sándor, a Győri ETO FC vezetőedzője szerint a bajnokságban a negyedik-hatodik hely a reális cél, de ha előbbre végeznek, boldogan veszik át valamelyik érmet.

A Győri ETO eddigi menetelése mindenképpen dicséretes ebben a bajnokságban. Ha csak a számokat nézzük, a csapat a negyedik helyen áll a táblázaton, de az előtte álló Bp. Honvéd például már megkapta a Sopron elleni három pontot. A mezőnyben a (győri) zöld-fehérek szerezték a legtöbb gólt, 2007 augusztusa óta veretlenek, sorrendben tizenhét mérkőzést tudhatnak így maguk mögött. Tavasszal pedig valamennyi bajnokijukat megnyerték úgy, hogy három gólnál kevesebbet egyszer sem szereztek – a bajnoki címvédő Debrecen ellen sem –, miközben a Ligakupában a döntőbe jutásért játszhatnak a fiatalok.


– Az eredmények tükrében a média egyre jobban felkapja a csapatot, bár itt-ott némi felhang is kíséri a jó szereplést, mondván: Győrött pszichológus kell a játékosoknak a sikerek elviseléséhez, más szerint pedig elégedettség lett úrrá a labdarúgókon. Valóban így van ez? – kérdeztük Egervári Sándort, a Győri ETO FC vezetőedzőjét.

– Nem, egyértelműen nincs ilyen veszély. Doktor Csernus Imrével nagyon jó a kapcsolatunk, javaslatomra hetente egyszer péntekenként el is szokott beszélgetni az általam kijelölt három-három játékossal. Ezek a beszélgetések jót tesznek, mert valakit lelkileg fel kell hozni, valakit pedig visszahúzni a szárnyalásból, de ez így helyes. Egyébként pedig a szakmai stáb tagjai napról napra együtt vannak a játékosokkal és az esetleg jelentkező pedagógiai jellegű gondokat orvosolni tudják.

– Sok gondjuk nem lehet mostanában, hiszen a csapat minden elképzelést felülmúlóan szerepel...

– Örülünk ennek mi magunk is, hiszen ez fontos visszajelzés a tulajdonos, a klubvezetés számára, végül is megtérülhet az a befektetés, amit a csapatba invesztáltak.

Egervári Sándor munkáját a győri szurkolók is nagyra értékelik.

– Az eddigi fényes tavaszt azért némiképpen előrevetítette az ősz is, hiszen a hajrában 4–2-re verték az Újpestet, 5–1-re a Diósgyőrt, erre tettek rá még egy lapáttal, hiszen a folytatásban mindenkit fölényesen győztek le.

– Természetesen örülünk annak, hogy tavaly augusztus óta veretlenek vagyunk, de az őszi teljesítménnyel azért nem lehettünk elégedettek, mindenképpen jobb tavaszban reménykedtünk. Nagyon jó rajtot kaptunk el, az igazsághoz hozzátartozik viszont, hogy négy meccsünkből hármat hazai pályán játszottunk. Igyekszünk értékén, objektíven kezelni a szereplésünket.

– A tavaszi nyitány előtt kisebb pánik volt tapasztalható Győrött Bogdanovic távozása, Bajzát sérülése után, de a csapata azóta is ontja a gólokat...

– Rövid távon lehet, hogy nem hiányzik Bajzát Péter, de hosszabb távon igen. Bízunk benne, hogy minél hamarabb visszatérhet közénk a pályán is.

– Néhányan itt-ott már a verebesi időket emlegetik, bajnoki aranyéremről, sikerekről ábrándoznak. Mi erről a véleménye?

– Az, hogy nem lehet összehasonlítani a huszonöt évvel ezelőtti időszakot napjainkkal, minden tekintetben más az élet, így megváltozott a labdarúgás is. Csapatépítésben és eredményességben is javulnunk kell, egyelőre nem lehet más célunk, mint a negyedik-hatodik hely valamelyikének megszerzése. De ha ennél jobbra leszünk képesek, akkor természetesen nem fogjuk visszautasítani az érte járó érmet...

– Ön szerint miben rejlik most az ETO ereje?

– Más szellemiség van az öltözőben, mint ami korábban volt, más csapatjátékot játszunk az előzőekhez képest. Kezdjük megismerni egymás gondolatait a játékosokkal, a játékosok is kezdik megismerni egymás játékát a pályán. Olyan kapcsolatok alakulnak ki – példaként említhetem a Stark, Supic kettőst –, amelyek nagyon jól működnek a játékban. A fiatalok, mint Koltai vagy Dudás, a lendületet adják a csapatnak és olyan munkamorált tapasztalnak az idősebb játékosoktól az edzéseken, amely garantálja a fejlődésüket. Úgy gondolom, hogy jó úton járunk, de még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy jó csapat legyünk.

– Ön bajnokságot nyert az MTK-val és a Dunaferr-rel is. Lesz-e bajnok az ETO-val?

– Idén nem tartom reálisnak, de nagyon szeretnék...

Szerdai mérkőzés

A Győri ETO szerdán 14 órakor a Bükfürdőn edzőtáborozó orosz másodosztályú Kamaz gárdáját fogadja. A mérkőzésen az első csapat valamennyi egészséges játékosa pályára lép.

Az ETO FC szurkolói autóbusz(oka)t indít a húsvéthétfői soproni REAC elleni mérkőzésre. Bővebb információ a klub hivatalos honlapján található.

 

Csütörtökön (március 20-án) 14 órától a kisalfold.hu vendége lesz a Győri Eto FC csapatkapitánya, Stark Péter. Már most elküldhetik kérdéseiket az online@kisalfold.hu címre. 

Olvasóink írták

  • 2. hajrá eto! 2008. március 18. 10:43
    „Hahó, kiráj a csapat! grat, egervári mesternek! ha így játszotok mindig tele lesz a busz!!!”
  • 1. eto 2008. március 18. 09:22
    „A hétvégén - a játékosok és a klubvezetés örömére - ismét nagyszámú közönség bíztatta az ETO felnőtt keretét, a többi NBI-es csapat szurkolótábora azonban még mindig létszámfölényben van velünk szemben. A klub, hogy elősegítse a nézőszám emelkedését, a következő bajnoki fordulóra szurkolói buszt, buszokat indít Sopronba.



    A március 24-én, 18.00 órakor kezdődő találkozóra 45 fő jelentkezése esetén indít külön buszt az ETO FC. A REAC vezetőségével egyeztetve, a mérkőzésre a belépés díjtalan, így csak az utazás - 1000 Ft-os - költségét kell megfizetni a klubháztól 16.00 órakor induló járaton.



    Kérjük, hogy a szurkolók a 305 594 124-os telefonszámon, vagy az f.nora@eto.hu e-mail címen legkésőbb péntek délig, név szerint jelezzék utazási szándékukat.



    További jelentkezők esetén, a klub akár több buszt is indít a bajnoki találkozóra, melyet a saját biztonsági cégünkön kívül - a REAC vezetőségének kérésére - a rendőrség is biztosítani fog. Ezúton is kérjük szurkolóinkat a sportszerű buzdításra, és a pirotechnikai eszközök mellőzésére! A Tatbánya elleni találkozót követően, ugyanis szurkolói petárdázásért megbüntették klubunkat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lélektanilag fontos siker Mosonmagyaróváron

Labdarúgás - Véber György edző szerint az MTE Felcsút elleni hétvégi sikere sokkal többet jelent,… Tovább olvasom