Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

ETO-SZESE - Orosháza 22:24

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a győriek a bajnokságban, hiszen ezúttal sem sikerült hazai pályán nyerniük.
Az első félidő végén még egy góllal vezettek a győriek, de a végjátékot jobban bíró Orosháza szerezte meg a két bajnoki pontot.

ETO-SZESE – Orosháza 22:24(13:12)
Győr, 1000 néző. Vezette: Baranyai, Szloska

Lorger – Gebhardt 3, Szabó A. 3, PESIC 3, Mota 3(1), Gál, Hernandez. Csere: Somogyi (k), Halász 3, Rivnyák 1, SIMON 3, Németh G. 2, Sokoray, Tóth E., Terenyi 1. Vezetőedző: Rosta Miklós.

HERJECZKI – Balda 2, MILOVIC 3, Bali 3, Benmiloud, Berta, Varsandán. Csere: Ivanisevic (k), BUDAY 8(3), Németh L. 1, CIFRA 3, Morva, Raffai, Mazic 2, Stranigg 1, Maric 1. Vezetőedző: Vladan Jordovic.

Milovic góljával kezdődött a mérkőzés, de Halász óriási találattal rögtön egyenlített. A folytatásban is fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét együttes igyekezett előnyt szerezni, de egy gólnál többel egyik csapat sem tudott ellépni.
A vendégeknél főként Herjeczki bravúrjait lehet kiemelni, míg a hazaiaknál Halász átlövésből jeleskedett. A találkozó 17. percében vezetett először két góllal az Orosháza Buday lövésével, de a győriek továbbra is remekül küzdöttek és igyekeztek meccsben maradni.

Az előző mérkőzésekhez képest, most nem csak elszántak voltak Rosta Miklós tanítványai, de sokkal kevesebb technikai hibát vétetettek támadásban, illetve védekezésben is rendre kiváló teljesítményt nyújtottak. Ezeknek is köszönhetően végül 13:12-es zöld-fehér vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok.


Szünetet követően jobban kezdtek az orosháziak. Három perc elteltével, zsinórban háromszor is Gregor kapujába találtak, így gyorsan 13:15-re módosult az eredmény. A hazaiak ismét nagy erőket mozgósítottak és a második félidő 10. percében Simon betörése után már 17:17-re álltak a csapatok.

A folytatásban óriási küzdelem zajlott, két góllal rendre ikerült elhúznia az Orosházának, de a zöld-fehérek ismét felzárkóztak. Az utolsó tíz percet viszont ezúttal sem bírták jól a győriek és az előző mérkőzésekhez hasonlóan sok technikai hibát követtek el, amelyeket rendre góllal büntetett a vendégegyüttes. Nagy küzdelemben, a végjátékot fejben jobban bíró Orosháza 24:22-es győzelmet aratott Győrött.
       

Online közvetítés

Vége a találkozónak!

(II.) 30.p. Nem sikerült labdát szerezni, kétgólos vereség hazai pályán az Orosházától. 22-24
   
(II.) 29.p. Hosszabb gólcsend után Szabó szépített. 22-24 Időt kértek a vendégek.
   
(II.) 24.p. Cifra találatával már kettővel vezetnek a vendégek. Rosta Miklós időt kért. 21-23
   
(II.) 22.p. Úgy tűnt, hogy elvesztették a labdát a vendégek, de végül Mazic volt eredményes. 21-22
   
(II.) 21.p. Góóóóóól! Szabó ütemtelenül lőtt a kapuba. Időt kértek a vendégek. 21-21
   
(II.) 19.p. Rivnyák bravúros mozdulattal, estében emelet a vendégek kapujába, de Buday rögtön megszerezte hetedik találatát. 20-21
   
(II.) 15.p. Somogyi védett, de a kipattanó után Németh lőtt a kapuba. 19-20
   
(II.) 14.p. Bali emberhátrányból volt eredményes, de Terenyi rögtön válaszolt szélről. 19-19

(II.) 13.p. Németh nagy gólt lőtt talpról, test mellől a vendégek kapujába. 18-18
   
(II.) 10.p. Buday értékesített egy hétméterest, emberhátrányban játszanak a győriek. 17-18
   
(II.) 10.p. Somogyi védése után Simon egyenlített. 17-17

(II.) 8.p. Potyognak a gólok. A vendégeknél Maric, a győrieknél Pesic lőtt a kapuba. 16-17
   
(II.) 6.p. Buday ismét óriási gólt lőtt, de Mota gyorsan szépített betörésből. 15-16
   
(II.) 5.p. Emberelőnyben Pesic szedett össze egy bejátszást, majd szépített estében. 14-15
   
(II.) 4.p. Buday találatával már kettővel vezetnek a vendégek. 13-15
   
(II.) 2.p. Milovic emberelőnyben lőtt Gregor kapujába. 13-14
   
(II.) 1.p. Stranigg szerezte a második félidő első gólját. 13-13
   
Vége az első játékrésznek!

30.p. Eladott labda után sikerült visszaszerezni a játékszert, majd az utolsó másodpercben Gebhardt lőtt a kapuba. 13-12
   
29.p. A vendégeknél Cifra, a hazaiaknál Pesic lőtt a kapuba. 12-12

29.p. Mota hétméteresből egyenlített. 11-11
   
28.p. Buday lőtt a kapu bal oldalába. 10-11
   
27.p. Hosszan vezetett támadás végén Balda cunderezett a kapuba, de egy gyönyörű támadásból egalizált az ETO Gebhardt révén. 10-10
   
25.p. Simon találatával ezúttal is sikerült egyenlíteni. 9-9
   
24.p. Szép bejátszás után Mazic lőtt Gregor kapujába. 8-9
   
24.p. Simon egyenlített betörésből. Időt kértek a vendégek. 8-8
   
22.p. Halász kapufát találta el, majd Cifra emberhátrányból lőtt a hazaiak kapujába, de Németh rögtön válaszolt. 7-8
   
19.p. Rosta Miklós időt kért.
   
17.p. Buday a kapufa segítségével lőtt a kapuba hétméteresből. 5-7

17.p. Balda is feliratkozott a gólszerzők közé. 5-6

16.p. Hosszan megjáratott labda végén Szabó betörésből volt eredményes. 5-5
   
14.p. Szép csel után Milovic könnyedén lőtt a győri kapuba. 4-5
   
12.p. Pesic kiállítása miatt emberelőnyben játszó orosháziaknál Buday talált a kapuba. 4-4
   
11.p. Lorger védése után gyorsan indítottak a győriek, Gebhardt nem hibázott szélről. 4-3
   
9.p. Gál ziccerét nagy hárította Herjeczki, majd a következő támadásban Mota harcolt ki hétméterest, de a vendégek kapusa ezúttal is hárított. 
   
7.p. Bali ismét egyenlített. 3-3

7.p. Mota kihagyta a hétméterest, de a kipattanót már nem hibázta el. 3-2
   
6.p. Bali találatával ismét az Orosháza vezetett, de ezúttal is nagy góllal egyenlített Halász. 2-2
   
4.p. Halász óriási góllal egyenlített. 1-1
   
2.p. Milovic szerzett vezetést a vendégeknek. 0-1
   
Előzetes
       
Eredményekben eddig egyáltalán nem hozta meg a várt hatást az edzőcsere az ETO-SZESE csapatánál. A spanyol Magi Serrát váltó Rosta Miklós vezette újonc zöld-fehérek a tavaszi első három fordulóban mindössze egy pontot szereztek, ha azonban az igazán fontos meccseket nézzük, akkor eddig nullapontos a társaság.

A kiírás értelmében ugyanis a juniorválogatott elleni eredmények nem számítanak bele a rájátszásba, amelyet az alsóházban úgy rendeznek meg, hogy az utolsó hat csapat egy újabb oda-vissza kört játszik egymással. Az alapszakasz eredményei sem vesznek el, az egymás ellenieket ugyanis viszik magukkal a csapatok.

Az alsóház állása

1. Cegléd  9  6  0  3  236–222 12

2. Orosháza  8  4  2  2  199–189 10

3. Mezőkövesd  9  4  1  4  217-235  9

4. Vác  9  4  0  5  223–214  8

5. ETO-SZESE  8  3  0  5  194-205  6

6. PLER  7  2  1  4  179 – 183  5
Ha csak ezeket összesítjük, akkor cseppet sem rózsás az ETO-SZESE mérlege, ez a cikk végén található táblázatból világosan látszik. Vesztett pontokat tekintve ugyanis jelenleg utolsó helyen áll a gárda. Éppen ezért volt rendkívül fájó a Mezőkövesd elleni hazai és a Ceglédtől elszenvedett idegenbeli vereség. Az még kínosabb, hogy mindkét gárda oda-vissza verte Halászékat.

Alaposan fel van adva a lecke az élvonalban kezdő edzőnek számító Rosta Miklósnak, de a szakembert nem olyan fából faragták, aki egykönnyen feladja.

„Nehéz lenne eltitkolni, hogy valami nem működik, sajnos az eddigi meccsek nem a terveknek megfelelően alakultak – kezdte a klubot ősszel még játékosként segítő Rosta Miklós.

Halász Leventééknek sok hibázási lehetőségük már nincs, a hétvégén mindenképpen győzniük kell. Fotó: B. A
Halász Leventééknek sok hibázási lehetőségük már nincs, a hétvégén mindenképpen győzniük kell. Fotó: B. A.


– Hogy mi a gond? Erre nehéz röviden válaszolni. Az biztos, hogy a társaság az edzéseken nagyon lelkes, megcsinál mindent, a meccsen viszont a teljesítmény köszönőviszonyban sincsen a gyakoroltakkal. Tény, igyekszünk a korábbinál gyorsabb játékot játszani, amely a hibázást is magával hozza, de a gyorsaság nálunk most a kapkodással keveredik."

A szakember arra a felvetésre, hogy esetleg az edzőcsere okozza-e a problémát, így felelt: „Biztos sértett bizonyos érdekeket a váltás, de profikról van szó, aki sportol, annak ezzel együtt kell élnie. Az egyik nap még ez az edzője, a másik nap már az. Nincs beleszólása a játékosnak, neki az adott helyzethez kell alkalmazkodni. Az is elképzelhető, hogy nagyobb a nyomás a játékosokon, esetleg többet várunk el tőlük, de erre megint csak azt tudom mondani, hogy az NB I-ben minden meccs komoly téttel bír, sőt, hozzáteszem, ha valaki sör-virsli meccset játszik, ott is meg kell küzdenie a sörért, a virsliért, csak úgy nem repül a szájába. Ez egy ilyen világ, teljesíteni kell" – folytatta a szakember, aki azért a pozitívumokat is látja.

„Több gólt szereztünk átlagban ezen a három meccsen, mint ősszel, sajnos ezzel együtt a védekezés visszaesett, ez a baj. Erőnlétileg viszont jól bírjuk, a hajrát rendre meg tudjuk tolni, igaz, most előtte voltak olyan hullámvölgyek, melyek lehetetlenné tették eddig számunkra a győzelmet. Nem adjuk fel, sok meccs van még hátra, s hiszem, hogy kimászunk a gödörből. Bár most ránk számoltak, amíg a KO-t ki nem mondják, harcolunk, s hiszem, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye, s innen csak felfelé vihet az út. Azt is hozzáteszem, a felelősség közös, így én is benne vagyok az eddigi sikertelenségben, s ha fordul a kocka, azt is együtt érjük el. Elvégre ez mégiscsak egy csapatjáték..." – mondta végezetül Rosta Miklós.

A győriek egyébként már szombaton javíthatnak pozíciójukon, 18 órakor az egyetemi csarnokban fogadják a közvetlen riválisok közé tartozó Orosházát, melyet ősszel idegenben egy góllal meg is tudtak verni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda NBI/B - Parádés SMAFC-siker

Tovább olvasom