Kisalföld logö

2018. 08. 22. szerda - Menyhért, Mirjam 20°C | 31°C Még több cikk.

ETO-REAC 4-2 (0-1)

Labdarúgás - Az ETO a félidőben még egy gólos hátrányban volt. A második játékrészben fordult a kocka, és végül biztosan nyert a lendületesebb, jobb csapat. Bajzát három gólt szerzett. Már nem pont nélküli a csapat a bajnokságban. A meccs online tudósítása:

92. perc: Böőr beadását Bajzát bombázta 8 méterről a kapuba. 4-2.

89. perc: Vezet az ETO! A REAC majdnem öngólt lőtt. Szántainak kellett nagyot védeni, de csak Bajzát elé tudta ütni a labdát. Bajzi köszönte, és belőtte. 3-2

79. perc: Egervári Sándor is cserél. Jakl helyett jön Brnovic.

77. perc: REAC csere. Kőhalmi helyett Nagy Károly játszik.

76. perc: Egyenlít a REAC. Lisztes 17 méterről eleresztett szabadrúgása pattant meg a sorfalon. Varga Z. már elindult jobbra, a labda pedig a kapu közepébe vágódott. 2-2. 

72. perc: Kovács lépett ki jó ütemben középen a védőket megelőzve. Hiába jött Szántai, Kovács ezúttal nem hibázott. 2-1. Vezetünk!

70. perc: Sallai bénázott el egy ziccert. A védőink között üresen vehetett át egy passzt. Mellé lőtt, úgy, hogy senki sem zavarta. Köszönjük.

67. perc: Nyergesnek is jár a sárgalap.

62. perc: Letámadunk, gólt szerzünk. Kovács passzolt egy labdaszerzés után a lendületben lévő Bajzáthoz, aki 11 méterről a kiinduló Szántai mellett a kapuba lőtt. 1-1.

59. perc: A REAC kapuja előtt zajlik a játék percek óta. Koltai lövése akadt el a védőkben.

58. perc: Bajzát és Erős kapott sárgát. Ma nem kedvelik egymást.

57. perc: Bajzát játszotta át a védőket. Jobb oldalról 16-ról lőtt. Szántai nyújtózkodott, de csak a szerencse mentette meg attól, hogy gólt kapjon. A lövés a bal felsőt kerülte el centikkel.

53. perc: Cserélt a REAC. Balaskó helyett Nagy Tamás a pályán.

47. perc: Supic kapott sárgát. A szabálytalanság után Kőhalmi lőtt kapura. Varga védett. 

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Egervári Sándor átszervezte a csapatot. Kovács Z., és Koltai érkezett, Pákolicz és Nikolov helyett. Tokody lett a jobb oldali védő, előtte a középpályán Koltai játszik. Böőr visszajött bal középbe. Kovács Z. a másik ék Bajzát mellett.

ETO mezőnyfölény, kevés igazi helyzet, REAC gól. Nagyjából ennyi történt az első 45 percben. Reméljük a szünetben sikerül felrázni a csapatot. Mindenesetre érdemes lesz odafigyelni Nyergesre, Lisztesre és Dancsra.

45. perc: Vége az első félidőnek. ETO-REAC 0-1.

43. perc: Megszerezte a vezetést a REAC! A térfelünkön labdát szereztek, Dancs indult meg, becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd a kapu bal alsó sarkba gurított. 0-1

42. perc: REAC lehetőség. Körbepasszolták az ETO védelmét, majd Dancs lőtt 18-ról. Az erős lövést Varga fogta.

38. perc: A meccs egyik legszebb jelenete. Bajzát tartotta a labdát a bal oldalon. Átívelt a túloldalra Böőrhöz, aki visszagurított lövésre Józsinak. Az ETO irányítója állított a labdán, megnézte a jobb felsőt és csavart. Nem sokkal fölé.

32. perc: Nikolov szúrta rá a tizenhatról. Szántai könnyedén fogta a középre tartó labdát. Taps járt a próbálkozásért.

30. perc: Tokody cselezgetett a tizenhatoson belül, az alapvonalnál. Középre gurított. Az érkező Józsi az égbe lőtt...

28. perc: Pákolicz indulhatott meg a jobb oldalon. Visszagurított labdája Nikolov elé került, aki "eltörte" azt. Ebben Böőr is segített. Egymást zavarta a két játékos.

24. perc: Jakl kapott sárgát Nyerges lerántásáért. A megítélt szabadrúgást húszról Kőhalmi zúzta rá. A Supicon megpattanó labda megzavarta Vargát, de mellé ment. A szögletet benézték a mieink, megint szerencse kellett, hogy a labda ne találjon fejbe egy, a kapu torkában üresen ácsorgó REAC- játékost.

21. perc: Egy 20 méteres szabadrúgást Balaskó lőtt a sorfalba. A lecsorgó labdánál gyorsabbak voltak a győriek. Böőr szabadított fel.

16. perc: Lisztes ívelt be egy szabadrúgást a védők mögé. Az érkező Balaskó gólhelyzetben nem tudta átvenni a labdát.

11. perc: Többet birtokolja a labdát az ETO, de látszik, hogy nem akarnak a mieink fejetlenül rohanni előre. Tíz-tizenöt REAC drukker hangját elnyomja az ETO tábor.

5. perc: Józsi ugratta ki remek labdával Böőrt. Mieilőtt a csatár lőhetett volna a védők szerelték. Az ismétlés elekadt Szántaiban. 

3. perc: Eddig helyzet nélkül mezőnyjáték zajlik. Aczél Zoltán a REAC edzője a Szántai- Horváth G., Cseri, Kapcsos, Sallai- Kőhalmi, Lisztes, Erős, Dancs- Nyerges, Balaskó kezdőcsapatot küldte pályára.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés. A mieink fehérben, a REAC kékben. Az ETO a Varga Z.-Nikolov, Bank, Supic, Pintér A.-Pákolicz, Jäkl, Józsi, Tokody-Böőr, Bajzát összeállításban kezdett.

Ellenfelünk a tabella 10. helyén áll 4 ponttal. A REAC az első körben otthon játszott 1-1-es döntetlent a Diósgyőrrel, majd idegenben verte a Paksot 3-1-re. Legutóbb kikapott Aczél Zoltán együttese 3-2-re a Zetétől. 

Az ETO 3. fordulóbeli meccse elmaradt a Kecskemét ellen. A mieink még nem szereztek pontot, hiszen idegenben a Haladástól, majd az ETO Parkban a DVSC-ről is kikaptak. Ma lehet javítani.

Olvasóink írták

  • 14. petyusz 2008. augusztus 18. 17:48
    „Soproni létemre azt mondom szép volt az ETO-tól hogy tiszteségesen helytállt a Sttutgart ellen! Gratulálok a csapatnak tényleg! Jó néha én is szidtam az ETO-t de mondom gratulálok nekik!!!”
  • 13. Lin 2008. augusztus 18. 17:29
    „Drága Pisti! Azért 500 nézőnél jócskán több volt, de tudod mi kétszázan is többet érünk mint az egész soproni cirkusz.
    Hát igen..szórakoztatsz minket....azon szórakozunk, hogy milyen szánalmas és egyszerű figura vagy.”
  • 12. szutyí 2008. augusztus 18. 16:30
    „és ez a kettő hogy függ össze?:O :P”
  • 11. pisti50 2008. augusztus 18. 16:17
    „Azért irok igy helyes irással tele tüzdelve mert ezzel legalább elszórakoztatlak titeket győriek.
    Mert a csapatotok szart sem ér.”
  • 10. pisti50 2008. augusztus 18. 16:15
    „Az ujságiró nem merte le inni mennyi néző volt.
    Azért talán 500 néző csak volt?”
  • 9. Lin 2008. augusztus 18. 10:01
    „Szegény Pisti nem hallotta a Stuttgarti szurkolótábort...biztos csuklottatok:)”
  • 8. Eto fan 2008. augusztus 18. 07:33
    „Szép volt fiúk!!!”
  • 7. Cancer 2008. augusztus 17. 22:30
    „szep volt, fiuk!”
  • 6. Eto -cica 2008. augusztus 17. 21:57
    „ENNYI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4-2:))))))
    SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 5. -.- 2008. augusztus 17. 21:54
    „VÉGE!!4-2-re nyertünk!!!:D”
  • 4. Eto Fan 2008. augusztus 17. 20:13
    „Ne foglakozzatok az eto útálokkal mert az a fontos hogy az eto maradjon a régi jó csapat ez a két kis hiba a szezon elején csak az UEFA meccsek miatt van mert elfáradnak de egy idő után belejönnek és újra a régiek lesznek”
  • 3. HAJRÁ ETO! 2008. augusztus 17. 10:22
    „NEM SOPRONT UTÁLJUK,HANEM A HOZZÁD HASONLÓ BARMOKAT!SZERINTEM TE NEM LEHETSZ TÖBB MINT 15ÉVES,DE HA TÖBB VAGY AKKOR NAGY A GOND!JÖVŐRE HA NB III-AS BAJNOKOK LESZTEK AKKOR LESZ RANGADÓ ETO B-SOPRON!NAGY ÉLMÉNY LESZ MERT ROMMÁ VERIK A CSAPATODAT!AKKOR MIT FOGSZ ÍRNI?DE TUDOD BAJNOKSÁGOT NYERNI MINDEN SZINTEN NEHÉZ!”
  • 2. DG 2008. augusztus 17. 09:35
    „Pisti barátom, téged nem az eszedért szeretünk. Legalább a helyesírás alapvető szabályait ismernéd! Lehet, hogy a Győr szót szándékosan írtad kisbetűvel, de a lesz dupla sz használatával minden képzeletet felülmúl. Te csak égeted Sopront, pedig van ott baj elég, nélküled is.”
  • 1. pisti50 2008. augusztus 17. 08:31
    „Hajrá REAC mindent bele!!
    Hadd essen ki a győr!!!
    Ugyais utálják Sopront.
    Legalább jövőre rangadó lessz!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajzát triplájával először nyert az ETO FC

Labdarúgás - A Győri ETO FC megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Egervári Sándor csapata remek… Tovább olvasom