Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

ETO-MTK: Bajnokcsinálók itt is, ott is

Labdarúgás - Szombaton Győrött rangadót játszik az ETO és az MTK. Több edző eredményesen dolgozott mindkét klubnál.
Sok érdekességet tartogat a hétvégi Győri ETO–MTK összecsapás, ezek közé tartozik, hogy meglepően sok olyan edző dolgozott a két klubnál, akik játékosként vagy edzőként mindkét helyen megfordultak.
A sort Remmer Lajos nyitja, aki a kék-fehérek ismert labdarúgója volt, majd 1946/1947-ben az ETO-t irányította. Aztán az ötvenes években a szintén volt válogatott balszélső, Jeny Rudolf dirigálta a győri alakulatot. Szentmihályi Antal az ETO kapusa volt 1959-ig, a nyolcvanas évek elején pedig egy rövid ideig az MTK edzője.

Az első sikerkovács Hidegkuti Nándor volt. Az aranycsapat egykori középcsatára 1963 őszén Győrbe érkezve bajnokcsapatot csinált. Utána még két bajnokságban vezette az ETO-t. Edzőként az MTK-nál nem tudott próféta lenni.

Palicskó Tibor a hetvenes években, az ugyancsak „aranycsapatos" Kovács Imre 1978-tól 1981-ig volt az ETO szakvezetője. Őt követve érkezett Győrbe Verebes József, aki előbb az ETO-val nyert kétszer aranyérmet, majd a Hungária körúton is bajnokcsapatokat csinált. Gellei Imre ült mindkét együttes kispadján. Bicskei Bertalan a kilencvenes évek végén bő fél évig szakmai igazgatóként dolgozott Győrött – előtte az MTK-nál is edzősködött –, szövetségi kapitánnyá választása után távozott az ETO-tól. Őt Garami József követte az igazgatói poszton. Garami – Bicskeivel ellentétben – meccselt is, napjainkban éppen az MTK mestere. Egervári Sándor játékos-pályafutása egy részét a kék-fehéreknél töltötte, majd edzőként bajnokságot is nyert a Hungária körúton.

Gellei Imre
Gellei Imre
Gellei Imre, az élvonalbeli Paks vezetőedzője: – Tavasszal szenzációs formában futballozik a győri együttes. Nem is csoda, hogy előkelő helyen áll az első osztályú bajnokságban. Úgy fest, semmilyen nyomás nincs a labdarúgókon, látszik, hogy felszabadultan futballoznak. Ezzel szemben a másik oldalon egy tehetséges fiatalokból álló, rutinos kapussal kiegészített csapat áll, amely szintén remek formában várja a rangadót. Lehetetlen megtippelni a  végeredményt, szerintem háromesélyes  a találkozó. Abban biztos vagyok, hogy csodálatos futballélmény várja majd a győri stadionba kilátogató szurkolókat.







Verebes József
Verebes József
Verebes József, jelenleg az NB II-es Vác-Újbuda vezetőedzője:
 – Bevallom, saját csapatom mérkőzéseire és eredményességére koncentrálok, így nem is tudtam, hogy hétvégén lesz az ETO–MTK rangadó. Mindkét csapat a tabella elején áll, tehát jó formában van, normális esetben tehát izgalmas, jó meccs várható. Lassan közeledik a bajnokság hajrája, így most már minden pont számít. Hatpontos meccs lesz, amelyik csapat most megszerzi a győzelmet, mindenképp lépéselőnybe kerül. Nem tudom, melyik együttes lesz a jobb, ami biztos, küzdelmes kilencven perc várható. Ha tippelnem kellene, döntetlenre szavaznék.






Bicskei Bertalan
Bicskei Bertalan
Bicskei Bertalan,  jelenleg az MLSZ felnőttképző intézetének szakmai igazgatója: – Túl azon, hogy a kilencven perc döntőnek bizonyulhat a bajnokság végkimenetelét illetően, azért is érdekes lehet, mert az élvonal két olyan együttese csap össze, amely kiemelkedően gyors, taktikus futballt játszik a hazai mezőnyben. Az MTK győzelme esetén megléphetne az üldözőitől, a győriek viszont sokkal közelebb kerülnének a kék-fehérekhez. Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy a két hasonló stílusban futballozó együttes közül vajon melyik kerül ki győztesen. Döntetlenközeli eredményt várok, bár a hazai pálya az ETO mellett szól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Türelmetlen volt az ETO

Női labdarúgás - A legutóbbi fordulók eredményei.
Tovább olvasom