Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

ETO-meccs pénteken

Ismét tévés mérkőzésen lép pályára az ETO FC. Péntek este a Tatabánya lesz a győriek ellenfele.

A Borsodi Liga 20. fordulójában már pénteken pályára lép a tavasszal remekül rajtoló Győri ETO FC. A Tatabánya elleni összecsapás este hét órakor kezdődik. Az összecsapást a Duna Televízió élőben közvetíti.
A tervek szerint a találkozó előtt köszöntik a klub vezetői és szurkolói az együttes csapatkapitányát, Jäkl Antalt, aki a Debrecen elleni bajnokin ünnepelte kétszázötvenedik első osztályú szereplését. A 34 éves rutinos játékos a Dunaferr-rel korábban egészen a bajnoki címig jutott.
A hétvégi bajnoki fordulót követően vasárnap délutántól Dunavarsányban készül a magyar U21-es labdarúgó-válogatott.

Róth Antal szövetségi edző tegnap hirdetett utazó keretet, amelyben három fiatal győri labdarúgó – Zsók József, Bank István, Priskin Tamás – szerepel. Pk és társaik augusztusban és szeptemberben Finnország és Oroszország ellen játszanak Európa-bajnoki selejtezőt. A csapat tagjai kedden a Varsó közelében fekvő Legionowóba utaznak, és másnap felkészülési mérkőzést játszanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új védelem Gyirmóton

Az NB II-ben a Mosonmagyaróvári TE és a Gyirmót ma idegenben lép pályára. Előbbi Barcson, utóbbi… Tovább olvasom