Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Esélyesebb győriek

A Tento-ETO ma 18 órakor a Békés gárdáját fogadja. A találkozó esélyese a győri gárda.

Mivel tegnap a Nyíregyháza legyőzte a Komlót (36–32), a győrieknek nem maradt esélyük a nyolc közé kerülésre.
Ennek ellenére Tóth László vezetőedző természetesen győzelmet vár együttesétől.

„ Úgy gondolom, tavaszi teljesítményünk alapján mi vagyunk az esélyesebbek, noha a Békés közel sem olyan rossz együttes, mint azt az utolsó előtti helyezése mutatja. A csapatban jó a hangulat, a játékosok is érzik, hogy tavasszal nem teljesítenek rosszul. Tulajdonképpen csak Tatabányán nyújtott gyengébb teljesítményt a gárda, a többi ellenfél ellen tudása legjobbját mutatta. Számomra egyébként sokkal fontosabb, hogy a munka érződik a társaságon, s az őszhöz képest szemmel láthatóan sokat lépett előre a gárda" – mondta a győriek szakvezetője.

Repülővel Larvikba

A Graboplast-ETO különgéppel utazik a norvég Larvik elleni visszavágóra. A repülőn még van néhány szabad hely szurkolók számára, melyre Kiss Lajos szakosztályvezetőnél a 30/332-1495-ös telefonszámon lehet jelentkezni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új védelem Gyirmóton

Az NB II-ben a Mosonmagyaróvári TE és a Gyirmót ma idegenben lép pályára. Előbbi Barcson, utóbbi… Tovább olvasom