Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 14°C Még több cikk.

Értelmes munkára vár

Botos Antalt fél éve menesztették a Győri ETO FC-től. Az egykori pályaedző szerint kár volt megbontani a korábbi szakmai stábot. Az edző aggódva figyeli a klub szereplését.

Botos Antal kispadot keres.
Botos Antal hosszú éveken át dolgozott az ETO FC-nél. Előbb az utánpótlásban tevékenykedett, majd a felnőttgárdánál volt pályaedző. A téli szakmai váltás során ő lett az egyik, akire nem tartottak igényt.

– A januári első edzésen közölte velem a tulajdonos, Tarsoly Csaba, hogy a jövőben nem szánnak szerepet nekem a szakmai stábban – kezdte Botos Antal. – Ugyanígy nem maradt az első csapat mellett Palla Antal kapusedző sem.

Úgy gondolom, ezzel a lépéssel az a szakmai stáb lett megbontva, mely elért egy szintre, s ahonnan további munkával előbbre lehetett volna lépni. Sajnos Tamási Zsolt vezetőedző nem volt abban a helyzetben, hogy megvédhette volna munkatársait.


– Nem fél attól, hogy sokan azzal vádolják, savanyú a szőlő, amiért nem dolgozhat az ETO-nál?
– Ettől nem tartok, bár megvallom, az igenis bánt, hogy Győrött nem kellenek azok a helyi szakemberek, akik már letettek valamit az asztalra. Ne feledje el senki, hogy Garami József idején sokat dolgoztunk azért, hogy ezt a futballklubot felépítsük, s ennek az egyik eredménye, hogy az ificsapat idén második lett a bajnokságban.

– Haragszik az ETO vezetőire?
– Nem haragszom. Ráadásul egyvalamit nem lehet elvitatni Tarsoly Csabától, ha ő és a cége nem lép be, akkor Győrött jelenleg valószínű, nem beszélhetnénk minőségi futballról. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy tulajdonos azt csinál a saját pénzével, amit akar. Azt viszont engedjék meg nekem, hogy egyrészt mint győri szurkoló, másrészt pedig mint megyei instruktor aggódjak a klubnál történtekért.

– Gondolom, azért még szeretne edzőként dolgozni.
– Az ETO-n kívül is van munka, s bízom abban, hogy szakmai tapasztalatomra, tudásomra szükség lesz valahol. Az értelmes munka előbb-utóbb megtalál.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Mihály marad a matáv sopronnál

A Matáv Sopronnál Tóth Mihályt és Javrujant mindenképpen szeretnék megtartani. Szabados József… Tovább olvasom