Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Erősség a középpályán

Télen három játékos érkezett az ETO-hoz, Djordje Kamber szinte az utolsó pillanatokban igazolt Győrbe. A középpályás korábban a Diósgyőrben, majd Zalaegerszegen futballozott. Kambert már korábban is kiszemelte magának a zöld-fehér klub, de csak most sikerült leszerződtetni.
„Azért igazoltam Győrbe, mert az egyik legszervezettebb klub Magyarországon, ez volt a motivációm. Ráadásul komolyak a kihívások és ez nekem is fontos. Szeretnék még sikeresebb játékos lenni, akinek a csapata érmet szerez a bajnokságban, és aztán a nemzetközi kupában is bizonyítani akarok. Az a célom, hogy játékommal örömet szerezzek a szurkolóknak, és a klubbal közös sikereket érjünk el" – nyilatkozta az eto.hu-n.

Djordje Kamber jó teljesítményt nyújtott a Paks ellen is. Fotó: B. A.
Djordje Kamber jó teljesítményt nyújtott a Paks ellen is. Fotó: B. A.

A bosnyák játékos eddig egyszer szerepelt hazája válogatottjában. Ha úgy futballozik, mint eddig tette az ETO-ban a tavaszi fordulókban, újra felfigyelhet rá a szövetségi kapitány.

„Elsősorban védekező középpályásként szerepeltem az eddigi csapataimban, de régebben Szerbiában, majd Boszniában és még itt, Magyarországon is néhány alkalommal játszottam középső védőként is. Ha szükséges lenne, itt is megállnám a helyem. Négy évet írtam alá az ETO-hoz, mindent meg fogok tenni a sikerért, hiszen a csapat sikere az én válogatott karrieremet is segítheti. Azt szeretném, ha az ETO-val olyan eredményeket érnék el, amire mindenki nagyon büszke lenne."

Klement Tibor, az ETO ügyvezetője elmondta: Kamber vételárát a héten két részletben egyenlíti ki a győri egylet. Elmondta azt is, nincs akadálya annak, hogy a ZTE-nél kölcsönben szereplő két ETO-játékos: Onisor-Mihai Nicorec és Giorgi Ganugrava szombaton Zalaegerszegen pályára lépjen kenyéradó klubja ellen.

A győri szurkolók pedig abban reménykednek, hogy ők sem tudják megakadályozni kedcenceik újabb győzelmét...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vajon melyik mez a legszebb?

Rendhagyó szépségverseny indul a Harmadik félidőben. A Sport2 futballshow-ja összegyűjti az OTP Bank… Tovább olvasom