Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Éremesélyes Sztanity-tanítványok

Győrből két felnőtt és négy ifjúsági versenyző utazik a közeljövőben kezdődő maraton- világbajnokságra.

Két hét múlva az ausztráliai Perth-ben rendezik a maraton-világbajnokságot. Győrből hatan indulnak a versenyen. Négyen a Győri VSE vezetőedzőjének, Sztanity Lászlónak a neveltjei.

. A felnőttek között férfi párosban Salga István, női párosban Csay Renáta, az ifiknél a kajakos Pongrácz Balázs és Both Ádám közös hajóban, Péter Kristóf egyesben, míg a kenus Nagy Péter ugyancsak egyesben vág neki a maratoni távnak Perth-ben.
Csay, Pongrácz, Both és Péter ugyanannál az edzőnél, Sztanity Lászlónál kezdte a versenyzést, így érthető, hogy a szakember megkülönböztetett figyelemmel kíséri a közelgő világbajnokságot.

„ Természetesen nagyon büszke vagyok mindannyiukra. Úgy gondolom, hogy a szülés után visszatért Csay Reni Szonda Kornélia oldalán minimum dobogóesélyes. A Pongrácz–Both duó és Péter Kristóf az első öt-hat hely valamelyikére odaérhet, de az érem sem tűnik elérhetetlennek számukra. Salga Istvánék szintén jó eséllyel pályáznak az első három hely valamelyikére, csakúgy, mint az idén sík vízen is remeklő Nagy Péter. Hosszú távról van ugyanakkor szó, így a jó szereplés sok mindentől függhet."

Sztanity László szerint kemény szezon van a versenyzők mögött, hiszen az első versenyt május 4-én rendezték, így igen komoly kitartásra van szükség, hogy a hátralévő két hétben megfelelően felkészüljenek a vb-re a versenyzők.

„ A válogatott tagjai, s itt nemcsak az én tanítványaimra gondolok, nem véletlenül kerültek be az utazó keretbe. Egyértelműen a legjobbakról van szó, hiszen ezt a több mint féléves időszakot fizikálisan és mentálisan is bírni kellett ahhoz, hogy szinte hétről hétre a legjobbat nyújtsák a versenyzők."

Éppen ezért sajnálja Sztanity László, hogy egy autóbaleset miatt az elmúlt napokban kiesett a felkészülésből.
„ A hétvégén hazafelé tartottam, mikor egy kutya elém ugrott. Szerettem volna kikerülni, ezért fékeztem, de lesodródtam az útról, s két bordám is eltörött. Jó lett volna, ha végig a versenyzők mellett vagyok, de ők vannak már annyira profik, hogy nélkülem is elvégzik a feladatokat. Ráadásul a kollégák is sokat segítettek nekik, így ezen biztos nem múlik majd az eredményesség" – fejezte be Sztanity László, aki a hét második felétől már ismét személyesen irányíthatja a vb-re készülő versenyzőit.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranyérmek innen-onnan

A győri Nicsi Judo Klub sportolói az oroszlányi nemzetközi Bányász-kupán rengeteg érmet szereztek. Tovább olvasom