Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Eredményes tornászév

Az év legjobb utánpótlás-együttese lett az egyesület fiataljaiból kialakított csapat. Márciusban nagyszabású tornászbált rendeznek. Az ünnepségen díjazták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzőket, edzőket.

Bakács Adrián vette át a különdíjat a városi tornaszövetség elnökétől.
Ünnepélyes keretek között tartották csütörtök este a Balassi Bálint Általános Iskola tornatermében a Győri Városi Torna Szövetség és a Bercsényi DSE hagyományos évzáróját. A rendezvényen beszámoltak a szövetség éves munkájáról és a szakosztály eredményeiről is. Jutalmat, ajándékot kaptak a tornászklub sportolói, edzői is.

Az általános iskola egyfajta bázist jelent az egyesület számára, tudtuk meg Gottlieb László igazgatótól, örömmel foglalkoztatják a gyerekeket.
A városi tornaszövetség elnöke, Arnold Csaba elmondta, rengetegen gratuláltak az eredményes szereplés miatt, a Bercsényi DSE tornászai alkották egyébként a 2003-as év legjobb utánpótláscsapatát. Az elnök kiemelte azt is, hogy az esztendő utolsó legfontosabb megmérettetésén 19 ország közül a győri együttes nyerte meg a nemzetek versenyét.

A jövő évi küzdelmekre már most nagyon sok meghívást kaptak, március ötödikén nagyszabású tornászbált rendeznek, ezzel is népszerűsítve a sportágat. A továbbiakban Kollár András vezetőedző számolt be a 2003-as eredményekről. Hangsúlyozta, hogy szerfölött nehéz volt az idei év, de a nehézségek ellenére hosszasan kellett sorolnia az elért eredményeket. Örömmel közölte, hogy a Bercsényi-iskola igazgatója, Horváth Zsolt csakúgy, mint elődje, Varga Miklósné is, a tornasport mellé állt. Összesen 37 versenyre utaztak el az esztendőben, 5 jelentősebb bemutatót tartottak, számos érmet és helyezést értek el a tornászok. Végül a vezetőedző kijelentette, hogy reméli, a következő év is hasonlóan sikeres lesz, mint ez a mostani volt.

Az értékelés után Kiss Lajos szakosztályvezetővel együtt kiosztották az éves munkáért járó díjakat. A gyerekek közül Berki Krisztián és Kiss Gábor, a kadett versenyzők közül Udvardi Attila és Horváth Dávid, az ifjúsági tornászok közül pedig Fazekas Péter és Bernát Gyula vehetett át serleget. Két utóbbi sportoló az ifjúsági válogatottban nyújtott szerepléséért különdíjat is kapott, hozzájuk csatlakozott Horváth András és a közelmúltban súlyos sérüléséből felépült Bakács Adrián is, aki kitartó munkájáért még egy díszes serleget is kapott.
Edzői munkájáért elismerésben részesült Farkas András, Fajkusz Csaba, Kollár András, Ughy Csaba és Szűcs Róbert.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Détási lett az Tatabánya edzője

Détári Lajos ismét edzői feladatot vállalt. A válogatottban félszáznál is több szerepléssel… Tovább olvasom