Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Eredményes évet zárt a Győri Vízisport SE

Olimpiai és Európa-bajnoki címmel is gyarapodott tavaly a Győri Vízisport SE eredménylistája.

Rangos évzáró ünnepséget tartott pénteken a Győri Vízisport SE a Richter Teremben. A négy szakosztályos egyesület rendezvényén megjelent Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke, Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke, Szimandl László, a Magyar Úszószövetség alelnöke, Czencz Péter, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára és Dala Tamás, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagja.

Ábrahám Csaba, a GyVSE ügyvezető elnöke értékelte a klub tavalyi eredményeit, szereplését a különböző versenyeken. Kadler Gusztáv szakosztályvezető a kajak-kenusok sikereiről beszélt. Első helyre kínálkozik, hogy a GyVSE-t két versenyző képviselte az athéni olimpián, ahonnan Kammerer Zoltán újabb bajnoki címmel, Benkő Zoltán pedig értékes helyezéssel tért haza. Kadler Viktor, a klub saját nevelésű kajakosa tagja volt az Európa-bajnokságon aranyérmes 200 méteren győztes négyesnek. A fiatal kenusok is jól szerepeltek a korosztályos EB-n, hiszen három éremmel tértek haza. Külön köszöntötték Bindl Róbertet, aki a maraton-világbajnokságon kenu párosban ötödik helyen végzett. A dolog érdekessége, hogy a kenus 38 éves, hosszú ideje munka mellett sportol és ez volt az első felnőtt nemzetközi versenye.

A többi szakosztály közül egyre erőteljesebben bontogatják szárnyaikat a műúszók, jövőre már ifiválogatott sportolójuk lehet. A női vízilabdacsapat az ob/b-ben az első helyen várja a folytatást a bajnokság félidejében, a gyermek fiúcsapat pedig a területi bajnokságban szerepel. Triatlonban Szalóki Dávid csapatbeli első helyezése az ifi Európa-bajnokságon és Szakály Zsuzsa bronzérme ugyanezen a versenyen kívánkozik az élre. Ezeken kívül a junior EB-n és az ORV-n képviselték versenyzőik a magyar színeket.

Balogh József, Győr polgármestere a város ezüstérmével tüntette ki több évtizedes munkájáért Orbán Tamás hajóépítőt és Maár Ernő motorszerelőt. Díjazták a klub eredményes sportolóit és edzőit is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapatépítés a romok között

Egy hónapos pihenő után meg kezdte megkezdte a felkészülést a tavaszra a Győri ETO FC. A zöld-fehérektől kölcsönben Skóciába távozott Vincze Gábor, az érkezők között lehet viszont Kenesei Krisztián. Az első edzésről több játékos is hiányzott, ám valamennyien indokoltan hagyták ki a foglalkozást. A héten még csak ráhangoló edzésekkel készül a keret a kemény munkára. Tovább olvasom