Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Erdei Zsolt cirkálósúlyban WBC-világbajnok

Erdei Zsolt elhódította a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki övét, miután szombaton Kielben többségi pontozással legyőzte a címvédő olasz Giacobbe Fragomenit.
A továbbra is 100 százalékos mérleggel (31 mérkőzésből 31 győzelem) versenyző Erdei Zsolt az első magyar profi ökölvívó, aki két súlycsoportban is világbajnok lett.

WBC cirkálósúlyú vb-címmérkőzés: Erdei Zsolt-Giacobbe Fragomeni (olasz) többségi pontozással, 115-113, 115-113, 114-114

A mérkőzés jelentős csúszással indult, de úgy tűnt, Erdeit ez nem zavarta meg. Az első menetben ugyanis nagyon összeszedett volt, lényegesen többet kezdeményezett riválisánál, és két jobb horoggal is keményen, tisztán talált.

A szünet után határozottabban ment előre az olasz, ám a kihívó rendszeresen megelőzte, sokszor, sokféleképpen ütött, és többször pontosan talált. A harmadik három percben a korábbiaknál nagyobb volt a tempó, Fragomeni sokkal több ütést indított, és bár néhányszor eltalálta Erdeit, a magyar továbbra is eredményesen előzte meg.

Az újabb szünetet követően a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú címét korábban közel hat évig birtokló Erdei remekül mozgott el ellenfele ütései elöl, és villámgyors balegyenesei rendszeresen Fragomeni fején landoltak.

Az ötödik szakaszban a magyar kicsit fáradtabban mozgott, a címvédő pedig kihasználta ezt, és noha ekkor sem úszta meg kapott ütés nélkül, a korábbinál sokkal eredményesebben űzte ellenfelét. A hatodikban is jobb volt az olasz, folyamatosan ment előre, egyre másra mérte az ütéseket riválisára, aki egyre fáradtabbnak tűnt.

A hetedik szakasz kicsit kiegyenlítettebb volt, de a magyar bokszoló továbbra is nagyon elcsigázottan mozgott, a védekezés kötötte le energiájának nagy részét. A nyolcadik periódusban aztán Fragomeninek is erőnléti gondjai támadtak, és ezt most Erdei használta ki: ismét elsősorban pontos bal egyenesekkel amortizálta riválisát, de ha kellett kemény kombinációkkal rukkolt elő.

A kilencedikben azután egyértelműen Erdei Zsolt dominált, a fáradt címvédő keveset és pontatlanul ütött, viszont az ő fején rengeteg pofon csattant. A tízedik menetben két fáradt ökölvívó csatáját láthatták a többségében Erdeinek drukkoló nézők. Fragomeni kezdeményezett és talált valamivel többet.

Az utolsó előtti szakaszban az egyértelműen hátrányban lévő bajnok megpróbálta kiütni vetélytársát, de erre nem volt esélye, mert Erdei hiába volt fáradt, továbbra is sok ütést indított, és pontosabb is volt, ráadásul jól állt a lábán.

A záró három percben őszinte, nagyszerű boksz folyt a ringben, mindkét bokszoló szinte már csak tántorgott, mégis remek, látványos ütéspárbajt vívtak, így a nézők üdvrivalgásától övezve ért véget a találkozó.

Az óriási mérkőzést a pontozók - némi meglepetésre - csupán többségi pontozással adták Erdei Zsoltnak, aki ezzel nem csak abban lett az első magyar, hogy két súlycsoportban is csúcsra ért, hanem abban is, hogy a WBC világbajnoka lett.

Erdei Zsolt, a WBC cirkálósúlyú világbajnoka: "Nagyon köszönöm mindenkinek, aki nekem drukkolt. A mérkőzés elején tudatosan kezdtem aktívan, mert nem hagyhattam, hogy Fragomeni jöjjön. Persze tisztában voltam vele, hogy nem úszom majd meg a dulakodásokat, de az első három menet nagyon fontos volt a végelszámolásnál. Őszintén szólva, a hatodik menet után úgy gondoltam, hogy ezt nem fogom végig bírni, de a szívem segített, és Fritz Sdunek is végig hihetetlenül lelkesített."

Olvasóink írták

  • 3. s.margit 2009. november 23. 05:49
    „Biztosan igaza van az előttem szólónak de a teljesítését díjazni kell.”
  • 2. Jandex 2009. november 23. 05:32
    „1. hozzászólás nasi12
    Így igaz! Mindössze egy probléma van,Madár bunyója csak nálunk adható el mert a mi "fiunk"!A nézők a
    hajtós,verekedős,látványosan nagy pofonos bunyóra vevők nem a "vívásra"!!!”
  • 1. nasi12 2009. november 22. 23:34
    „A Németek szerettek volna kibabrálni Madárral, de hál´ isten nem sikerült.
    E vették a címét és mérkőzés nélkül adták oda az istálló (kutyaól) Német versenyzőjének,
    Zsoltot pedig parkoló pályára tették.
    Hónapokig nem mérkőzhetett, nem kapott ellenfelet, majd kitalálták, hogy mégis csak meg kéne veretni valakivel, hogy végleg elmenjen a kedve mindentől.
    Ekkor került a képbe az egy súlycsoporttal nehezebb, erősebb, Olasz Giacobbe Fragomeni, aki valóban, mint egy hústorony, rettenetesen statikus és hatalmas ütőerővel rendelkező versenyző volt.
    Tudták, ha Madár csupán egyszer is nem figyel, és netán belelép egy hatalmas parasztcsapott-ba, már hívhatják is a mentőt. Hogy még biztosabb legyen a dolog, nem engedték a magyar pontozó szereplését.
    Madár nagyon összeszedett volt, az életéért, családjáért, nemzetéért is küzdve, okosan bokszolva vita nélkül győzött, így a cinkelt pontozók sem tudtak tenni semmit.
    Madár most nyerő helyzetbe került, hiszen látványosan győzött, így kénytelenek ellenfelet szerezni neki, sőt lehet, hogy a trónbitorlót is elpáholhatja végre.
    Bravó kis (nagy) Madár!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kosárlabda: idegenben kapott ki a Soproni KC

Kosárlabda - A férfi kosárlabda bajnokságban a Soproni KC a Dombóvár otthonában kapott ki tíz… Tovább olvasom