Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Emlékezetes hatvan év

Glázer Róbert sikeres játékos és edzői pályafutást tudhat maga mögött. Csütörtökön ünnepli a 60. születésnapját.

„Ránézésre" kevesen gondolnák, hogy Glázer Róbert, az ETO egykori labdarúgója, majd edzője, volt szövetségi kapitány és számos csapat vezetőedzője ma betölti a hatvanadik életé- vét. A szurkolók egykori ballábas kedvence néhány esztendőt letagadhatna az életkorából.

„Magam sem érzem, hogy hatvanéves vagyok, de ettől ez még tény – kezdi Glázer Róbert. – Hosszú ideig edzőként végigcsináltam a tréningeket a csapataimmal, csak az utóbbi időben hagytam abba. Lábteniszben azonban nem emlékszem, mikor voltam vesztes páros tagja" – teszi hozzá mosolyogva.

Már elég régen volt, amikor 1962-ben kisgyerekként először húzott zöld-fehér mezt a gyári stadionban.

„Mindig az ETO játékosa voltam, a Győri Textiles csak azért szerepelt a nevem mellett, mert kölyökként – immár bevallható – két igazolásom volt. Még ma is borsózik a hátam, ha rágondolok, hogy tizenkilenc évesen olyan nagyságok között debütálhattam az NB I-ben, mint Orbán, Keglovich vagy Korsós. Kiváló edzők és sportvezetők egyengették később is az utamat. Egészen 1982-ig futballoztam az ETO-ban és egy bajnoki aranyéremmel sikerült megkoronáznom a pályafutásomat."
A vitrinjében őriz egy bronzérmet is az 1973/74-es idényből és kupagyőztes volt 1978/79-ben.

„Büszke vagyok arra is, hogy az ETO történetében én voltam az első labdarúgó, aki külföldre szerződhetett – folytatja Glázer Róbert. – Belgiumban másfél évet profiskodtam az Eendracht Aalst együttesében és egy sérülés miatt kellett hazatérnem. Itthon egy évet játszottam levezetésként a tapolcai Bauxitban."

Tanári és edzői diplomával a zsebében választania kellett, hogy a civil élet felé vegye-e az irányt vagy maradjon a labdarúgásban.
„Az utóbbi mellett döntöttem, mert akkor úgy éreztem, az edzősködés nagyobb biztonságot ad. Ma már tudom, hogy ez nem igaz... Egyből a felnőtteknél kezdtem, az Ajkai Alumíniumnál lettem edző. Egy kis kitérővel innen Veszprémbe vezetett az utam, a városnak és a megyének is abban az időben lett először első osztályú csapata. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány felkért a segítőjének és a Veszprém elnöke nem engedte, hogy a válogatott mellett dolgozzak. Győrben viszont igen, ezért szerződtem az ETO-hoz vezetőedzőnek."

Ha végiggondol a további edzői karrierjén, akkor az élen a kapitányként vezetett négy válogatott mérkőzés szerepel. Bejárták az egész világot, azt mondja, akkor még mindenütt tisztelték a magyar focit. Az Újpesttel kupagyőztes lett, siker az NB II-es Haladással elért bajnoki rajt-cél győzelem, miközben a vasiakkal a Fradi elleni kupadöntőkben csak tizenegyesekkel maradtak alul.

„Az utóbbi négy és fél évben Hévízen voltam edző, és bár nem számítottam búcsúra, a tulajdonosváltás miatt el kellett jönnöm. Még érzek magamban erőt, hogy máshol értelmes munkát vállaljak, remélem, lesz is rá lehetőségem."

Ezekben a napokban Győrött élvezi a család, a két unoka nyújtotta boldogságot. És persze figyeli az ETO-t, mert az is egy örök szerelem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Babos tornagyőzelemmel melegített

Babos Tímea sima két játszmában győzött a Loy Yang Traralgon International 2010 elnevezésű… Tovább olvasom