Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Emberhátrányban nehéz játszani

Bár Vérten Orsolya bemelegített, mégsem tudta vállalni a játékot a bajnoki rangadón. Vele vagy nélküle, az esélyes így is a címvédő Dunaferr együttese volt, bár az őszi fordulóban Nitescu és Mehlmann nélkül is győzni tudott Róth Kálmán együttese.

Persze azóta sok minden történt. Többek között az újvárosi gárda elhalászta a Magyar Kupát a győriek elől, s mivel az a mérkőzés alig több mint egy hete volt, így nyilván az ott történtek éltek élénkebben a két csapat játékosaiban.

Két gyors „hazai" góllal indult a mérkőzés – a Dunaferr nem a megszokott csarnokában, hanem a jégpályán kialakított kézilabda-arénában fogadta a győrieket –, amire jött Juhász válasza. Rendkívül keményen védekeztek az együttesek, nem is kellett sokat várni az első kiállításra. Dokic kapott kétperces büntetést, amit megúszott kapott gól nélkül a zöld-fehér gárda. A folytatásban azonban négy góllal elhúzott a Dunaferr, ami elsősorban a kevés dobott gólnak volt „köszönhető". Negyedóra alatt mindössze kétszer volt eredményes a vendéggárda.

A folytatásban viszont összeszedték magukat Görbiczék, többször is lehetőség adódott a győriek előtt, hogy felzárkózzanak két gólra, de újabb hiba csúszott a támadójátékba. Az ebből szerzett labdákkal pedig sorra szerezte „könnyű" góljait a Dunaferr. A szünetre így is csak háromtalálatnyi volt a különbség.

A második harminc perc jól indult. Két győri góllal szorossá vált a találkozó, ráadásul a Graboplast-ETO erőt meríthetett abból, hogy kettős emberhátrányban előbb Ferling hétméteresét védte Sirina, majd a közvetlen ezután megítélt újabb büntetőt Radulovics a kapufára dobta.
Felcsillant az esély az egyenlítésre, ám a remény hamar szertefoszlott. A kétségkívül keményen védekező győri játékosok sorra kapták kiállításaikat, többször is kettős emberhátrányban játszott a zöld-fehér gárda, amit ki is használt a Dunaferr.

Hiába volt a győriek minden igyekezete, a hátrányok rengeteg energiát emésztettek fel, így a támadásban egymást követték az újabb hibák. Mindezek ellenére az 50. perc környékéig öt gólon belül tartotta magát a vendégegyüttes, a hajrában viszont elfáradt, így meggyőzővé vált az újvárosiak egyébként közel sem ennyire sima győzelme.

A Dunaferr tehát a Magyar Kupa döntője után a bajnokságban is visszavágott a Graboplast-ETO-nak az alapszakasz során elszenvedett két vereségért. A győrieket az vigasztalhatja, hogy végig volt tartása az együttesnek, ám a meccs egy rövid szakaszát leszámítva igazából esélye sem volt a pontszerzésre, illetve a tavaly őszi bravúr megismétlésére.
A rájátszást így az egy mérkőzéssel többet játszó Dunaferr vezeti nyolc ponttal a hárompontos Graboplast-ETO előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csúfos Real Madrid-vereség - mekkora a hullámvölgy?

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a vendégcsapatok hétvégéjét rendezték a spanyol labdarúgó-bajnokság… Tovább olvasom