Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

Élvonalban: lezárul az alapszakasz

A hétvégi Üllői úti vereség után hazai környezetben javíthat a Győri ETO FC: ma a Debrecent fogadja az Arany Ászok Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.

Az már korábban eldőlt, hogy az ETO nem juthat a felsőházba, sőt, az is kiderült, hogy melyik az az öt csapat, amely a győri társasággal együtt küzd majd a kiesés elkerüléséért.

A Fradi elleni súlyos vereséget követően nincs könnyű helyzetben a Reszeli-legénység, mivel a DVSC – a Ferencvároshoz hasonlóan – a magyar bajnokság élcsapatai közé tartozik. A szurkolók szerint is a vendégegyüttes a mérkőzés esélyese, azonban az ETO ebben a szezonban még nem kapott ki idehaza, cél lehet a hazai veretlenség megőrzése.

A tavaszi első találkozón Sebőkék a Matávot fektették két vállra, a második mérkőzésen – nagyon kevés néző előtt –, a Pécs ellen ért el döntetlent a zöld-fehér társaság. Tavaly októberben Debrecenben egyenlő erők küzdelmét hozta a bajnoki találkozó.

Egy büntetőből szerzett találattal azonban Szentes Lázár együttese akkor begyűjtötte a három pontot. A győriek reménykednek, ezúttal fordul a kocka és Dombiék pont nélkül távoznak majd az ETO-stadionból.
A „Loki" ellen valószínű,  kissé megváltozik az együttes szerkezeti felépítése,  ugyanis négy középpályás és két támadó szerepel az előzetes összeállításban. Előfordulhat, hogy a kapuba Krass Árpád helyett visszatér az ETO első számú hálóőre: Sebők Zsolt.

Információnk szerint a győri vezetés – amely elégedetlen az eddigi eredményekkel –, szóbeli megrovásban részesítette az együttes egy-két játékosát. Úgy tudjuk, az idegenlégiósokkal és a rutinosabb labdarúgókkal „beszélgettek" el a klub elöljárói, tőlük is sokkal jobb teljesítményt várnak a továbbiakban.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bayern: májusban Győrött

Május 18-án szerepel Győrött a Bayern München. Emiatt csúszik a stadionrekonstrukció kezdete. Az… Tovább olvasom