Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 7°C | 10°C Még több cikk.

Elúszott Európa-bajnoki szereplés

Tomaskovics Eszter nélkül száll vízbe a zágrábi EB-n a női válogatott. A győri származású játékos sérüléséből gyógyul, s majd a medence partjáról szorít az újjáalakult csapatnak.

Véleménye szerint összefogással Győrben is lehetne sikeres klubot kialakítani.

A magyar női válogatott center- és bekkposzton is kiválóan szereplő játékosa, a győri származású Tomaskovics Eszter vállsérülése miatt nem vehet részt a zágrábi Európa-bajnokságon. A női válogatott kiválósága 2006-ban bajnok, Magyar Kupa-győztes és LEN-kupa-győztes volt, ám 2008-ban nem juthatott ki a pekingi olimpiára, így a görög Olympiakosz csapatához igazolt, ahol sérülése ellenére idén végigjátszotta a teljes szezont. A még mindig csak huszonkét éves játékos az utóbbi években is kiválóan teljesített, ezért rá is épült a válogatott taktikája. Az idei kontinensviadalon azonban szinte teljesen új felállásban kell bizonyítaniuk a lányoknak. A játékossal sérüléséről, a női válogatott EB-esélyeiről és a sportág győri helyzetéről is beszélgettünk.

˝Már régóta fájlaltam a vállam. A vizsgálatok után kiderült, hogy elszakadt a vállizmom és megsérült a vállízületemhez tartozó porc is. Ezekkel a sérülésekkel végigjátszottam a szezont a görög csapattal májusig, ami csak rontott az állapotomon – kezdte a játékos. – A gyógyulási idő elméletileg fél évet vesz igénybe. Januárnál előbb nem számíthatnak rám. Így most a tanulásra helyezem a hangsúlyt, befejezem az egyetemet. Az orvos szerint, ha minden előírást betartok és valóban pihentetem a vállam, járok a gyógytornákra, akkor teljesen rendbe jöhetek.˝

Tomaskovics Eszter lövéseitől a kontinensviadalon nem kell majd rettegniük az ellenfél kapusainak.
Tomaskovics Eszter lövéseitől a kontinensviadalon nem kell majd rettegniük az ellenfél kapusainak.

Mindez azt jelenti, hogy a játékos kénytelen kihagyni a kontinensbajnokságot.

˝Nagyon furcsa érzés, hogy nem játszhatok, és nem veszek részt a felkészülésben, de nem élem meg olyan tragikusan a helyzetet. Egy ideje vágytam a pihenésre is. Igaz, nem ilyennek képzelek el egy nyaralást, de meg kell gyógyulnom. Ennek pedig most ez az ára. Igyekszem lelkileg támogatni a válogatottat, így elkísérem a lányokat Zágrábba, de szigorúan csak néző leszek. Az biztos, hogy most a
fiatalokon a sor, hogy bizonyítsanak˝ – folytatta a játékos, aki a legjobb négy közé jutást is nagy sikernek tartaná.

˝Ebben az összeállításban, ilyen rangos viadalon sosem játszott még együtt ez a társaság. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a gárda felkészült egy ekkora megmérettetésre. Éppen ezért az éremszerzés hab lenne a tortán, most a tapasztalatszerzésen van a hangsúly. Kérdés, a fiatal játékosok mennyire tudják fejben feldolgozni a megnövekedett felelősséget úgy, hogy gyakorlatilag nincs beilleszkedési idő. Ha ezt az akadályt sikerül átlépniük, akkor nem lehet gond a játékkal, mert a fiatalok sem a lottóötössel nyerték a válogatottkeret-tagságot˝ – mondta Tomaskovics Eszter, aki szerint nincsenek könnyű helyzetben az edzők azzal, hogy idén csak 13 játékost nevezhetnek az EB-re: ˝Ennyi ember azért kevés, mert sérülés esetén gyakorlatilag alig marad cserelehetőség. A fiatal csapatoknak sem jön jól ez a változás, mert ez a felállás rendkívüli kondíciót igényel.˝

Ami a sportág győri helyzetét illeti, arról is markáns véleménye van a győri származású játékosnak: ˝Győrben az a probléma, hogy a városban az illetékesek nem hiszik el, hogy itt lehet sikeres egy vízilabdacsapat. Én úgy látom, könnyedén fel tudnánk építeni egy városi klubot. Idén különösen nagy lenne az esély arra, hogy létrejöjjön ez a csapat, mert sok tehetséges játékos hazaigazolt külföldről. Ismerek olyan válogatott játékost is, aki szívesen csatlakozna egy győri csapathoz. De amíg nincs megfelelő támogatás, addig nem lehet működtetni egy ilyen gárdát. Ide sajnos nem elég a játékosok akarata.˝

Olvasóink írták

  • 2. maraton 2010. augusztus 09. 00:18
    „a FLRFI KÉZILABDÁT IS MEGÖLTÉK a Szijjártó kosárlabdarajongó hatásos közreműködésével, pedig a kutyának nem kell Győrben a kosárlabda. A város azért annyira nem áll jól, hogy egy közepes vizilabda csapatot el tudjon tartani a többi támogatott csapatsport mellett.”
  • 1. ACSA 2010. augusztus 07. 19:49
    „Nagyon örülök,hogy egy élsportoló ennyire jól meg tudja fogalmazni győr városának egyirányú sportkoncepcióját!!!
    Eszter gyors felépülést és további sikereket a magyar válogatott színeiben is,hamár városodban nem csilloghatsz!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Büntetőkkel jutott tovább az ETO az EL-ben - Videó

Babic első félidei góljával a tíz emberrel játszó ETO kiharcolta a hosszabbítást. Stevanovic kétszer… Tovább olvasom