Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Eltört Beckham csuklója

Csuklósérülést szenvedett David Beckham az angol válogatott (egyébként 2-1-re megnyert) dél-afrikai mérkőzésén.
A Manchester United középpályása az első félidőben egy ütközést követően elesett, és olyan szerencsétlenül ért talajt, hogy eltört az egyik csontja a jobb csuklójában. Mivel a pontos diagnózis csak a későbbi kórházi vizsgálaton állították ki, Beckham a második játékrészre kötésben még kijött a pályára, az 50. percben azonban, 1-1-es állásnál kénytelen volt befejezni a mérkőzést.

A csapatkapitányi karszallgot Michael Owen vette át, és az angolok végül Heskey 64. percben szerzett góljaival 2-1-re nyertek (az első góljukat Southgate lőtte a meccs 1. percében, a dél-afrikaiak McCarthy találatával egyenlítettek a 18. percben).

"Sajnálom Davidet, már csak azért is, mert ez volt az utolsó meccse az idényben. Remélem, hogy hamar rendbe jön, és élvezni tudja a szabadságát" - mondta Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány.

Beckham sárgalapos eltiltása miatt egyébként sem szerepelt volna június 11-én, a szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőn, és éppen ezért már valószínűleg a június 3-i Szerbia elleni barátságos meccset is kihagyta volna.

Az eltört csuklócsont értéke (egy Beckhamet 50 millió dolláros középáron, a csontját 3,75 dkg súllyal számolva) nagyjából 25 ezer dollár lehet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kajakos világbajnokunkat doppingoláson érték

A hétszeres világbajnok, Hegedűs Róbert szervezetében az április elsejei vizsgálaton találtak… Tovább olvasom