Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

"Eltérítette" a felvezető autó a maratonfutókat - kártérítést kapnak

A rendezők az ötfős élboly tagjait diszkvalifikálták, miközben a rossz úton futottak, mivel vissza már nem fordíthatták őket, a levágással pedig öt kilométerrel rövidebb szakaszt tettek volna meg.
Kártérítést kapnak azok a futók, akiket a felvezető autó tájékozatlan sofőrje rossz útra vezetett a németországi Kasselben rendezett vasárnapi maratoni versenyen, s emiatt végül a kizárás sorsára jutottak.

Az eseményt biztosító rendőri egység vezetője a helyi újságnak (HNA) elmondta: az incidens a viadal 19. kilométerénél történt, amikor a kocsi nem követte a rendőrségi autót, hanem egy másik irányba haladt tovább.

A rendezők némi tanakodás után az ötfős élboly tagjait diszkvalifikálták, miközben a rossz úton futottak, mivel vissza már nem fordíthatták őket, a levágással pedig öt kilométerrel rövidebb szakaszt tettek volna meg.

Winfried Aufenanger versenyigazgató ugyanakkor azt mondta a HNA-nak, hogy négy kenyai futóval megállapodtak, s fejenként 1500 eurós fájdalomdíjat fizetnek nekik.
 
Fotó: Martin Scholz/bild.de
Fotó: Martin Scholz/bild.de

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei foci - 11 gól Lipóton, gólínség Beleden és Héderváron - eredmények+nyilatkozatok

Megyei foci - 11 gól Lipóton, gólínség Beleden és Héderváron - eredmények+nyilatkozatok
A SFAC öt gólt lőtt idegenben. Tovább olvasom