Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Elsőfokú ítélet a Simon Tibor-ügyben

Simon Tibor agyonverése miatt társtettesként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a per négy vádlottját a Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Galambos Jánost 12, Országh Rolandot és Hegyesi Jánost 10–10, Hajnal Attilát pedig 8 éves börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság.
Szebeni Lászlónak, a büntetőtanács elnökének szóbeli indoklása szerint a vádlottak nem egyenes, hanem eshetőleges szándékkal követték el tettüket. Azaz nem kizárólag ölési szándékkal bántalmazták az ismert sportembert, az elkövetés módjából, az ütések, rúgások erejéből, számából azonban számítaniuk kellett a halálos eredményre.
Simon Tibor, a Ferencváros egykori válogatott futballistája, majd a soproni NB I-es labdarúgócsapat szakvezetője a fővárosi Café Allure szórakozóhely előtt 2002. április 21-én történt bántalmazása után két nappal halt meg.

Mivel az ügyész tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, a vádlottak és védőik azonban a fellebbezés jogával éltek, így a Simon Tibor meggyilkolása ügyében indult büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosztovojt hazaküldték

Az orosz válogatott egyik legrutinosabb tagját, Alekszander Mosztovojt fegyelmi okok miatt azonnali… Tovább olvasom