Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Először lőtt mesterhármast

Csapata mindhárom találatát Dömötör Dávid szerezte az NB III-as Lipót-Pékség elmúlt hétvégi Hévíz elleni mérkőzésén.
Az NB III Bakony-csoport 11. fordulójában Schmatovich Gábor, az MTE 1904 futballistája lőtt egy mérkőzésen három gólt, a múlt hétvégén egy újabb megyei labdarúgó, a Lipót-Pékség játékosa, Dömötör Dávid szerzett mesterhármast.

„Ez volt az első mesterhármasom, de remélem, nem az utolsó – kezdte a játékos, aki szerint fontos sikert arattak.

– Nagy fegyvertény volt a második Hévíz legyőzése, ráadásul mindezt magabiztosan tettük, megérdemelten nyertünk – tette hozzá a futballista, aki nemrég a Magyar Televízióban is feltűnt.

„Részt vettem az úgynevezett Most Wanted című tehetségkutatón, ahol harmincnégy jelentkező közül végül bekerültem a legjobb tizennyolc közé. Óriási élmény volt a műsor végén rendezett meccsen a Ferencváros ellen az Üllői úton pályára lépni. Örülök, hogy sikerült helytállnom, nem bántam meg, hogy jelentkeztem. Szeretném az ott tanultakat is kamatoztatni. Ugyan még bizonyítanom kell az NB III-ban, de jó lenne majd magasabb osztályban is focizni."

Az ETO FC-ben nevelkedett futballista nem csak a nagypályán eredményes.

„Számomra a nagypálya az első, de nagyon szeretem a kispályás focit is. Ha nem ütközik a program, a Rába ETO NB II-es futsalcsapatában is játszom. A góloknak egyébként ott is ugyanúgy örülök" – tette hozzá a tehetséges játékos.

Olvasóink írták

  • 1. vonLichthofen 2010. november 12. 15:23
    „Drága jó MUNKATÁRS /micsoda hülye megnevezés, és nem jár semmilyen felelőssággel ami a Kisalfold.hu-t illeti/,
    nem kellett volna azért leírni a meccs végeredményét is, és megjegyezni, hogy ki ennek a valóban tehetséges játékosnak az edzője Lipóton?
    A Tóth Petya?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra ringben a WBF bajnoka: Kelemen KO-ra készül

Kelemen Balázs a profik között tavasszal megszerezte a WBF szervezet nemzetközi bajnoki övét. Azóta… Tovább olvasom