Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Először lett légiós

Djordje Vlajic a higgadt, nyugodt megoldások híve. Eddig még nem szerepelt külföldi együttesben. Szeretné beverekedni magát a kezdőcsapatba.

Djordje Vlajic A csapat egyik meghatározó játékosa szeretne lenni.
A szerb-montenegrói labdarúgó kilencéves korában kezdett el futballozni. Érdekesség, hogy pályafutása során először szerepel külföldi együttesben. A győriekkel rögtön négy és fél éves szerződést kötött. Djordje Vlajic elmondta, könnyen beilleszkedett a győri társaságba, úgy érzi, jó közösség alakult ki az öltözőben. A labdarúgó leginkább a pálya bal oldalán – elsősorban a középpályán – érzi jól magát, de nem idegen környezet számára a csatárposzt sem.
– Nagyon komoly szerepet tölt be az életemben a labdarúgás – kezdte a játékos. – Mindig a lehető legtöbbet szeretném kihozni magamból, ennek ellenére a higgadt, nyugodt megoldások híve vagyok. Nem látok különbséget az itteni foci, valamint a szerb labdarúgás között, éppolyan pörgősek, dinamikusak az edzések az ETO-nál is, mint korábbi klubjaimban.

Természetesen a magyar élvonalról még nem tudott véleményt alkotni, de elmondta: szeretne minél több első osztályú mérkőzésen pályára lépni, a csapat egyik meghatározó labdarúgója kíván lenni.
A játékos a romániai edzőtáborban már együtt készült a társakkal, hozzáállása, szorgalma miatt a vezetőkre már akkor jó benyomást tett, az előkészületi mérkőzéseken is jól szerepelt.

– Nagyon várom, hogy folytatódjon a bajnokság – mondta befejezésül. – Igaz, nem ismerem az ország többi NB I-es együttesét, de bízom benne, hogy jól szerepelünk majd. Most játszom először külföldön, nagyon jól érzem magam a városban, szeretném, ha pályafutásom egyik sikeres állomása lenne Győr.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri csapat készül a jövő évi Dakar-ralira

Tichy Jánosnak régi álma, hogy elinduljon a Dakaron, szerinte ez a verseny nem arról szól, ki a… Tovább olvasom