Kisalföld logö

2017. 08. 16. szerda - Ábrahám 17°C | 30°C Még több cikk.

Előrelépés számára az ETO

Elsősorban jobb oldali védőként, ám ha kell, középpályásként számítanak Győrben a háromszoros válogatott Takács Ákosra, akivel nemrég három és fél éves szerződést kötött a Győri ETO FC. A játékos bízik a jó szereplésben.
Takács Ákos a Vasasban kezdte pályafutását, 2002 és 2006 között az FTC játékosa volt, innen hívta be Lothar Matthäus a válogatottba. A Ferencvárosból a dán Vejlébe igazolt egy szezon erejéig, majd a kispestiekhez tért haza. A Honvédban 2007-től 61 mérkőzésen szerepelt, s egyszer a kapuba is betalált.

Korábban arról volt szó, a játékos nyártól erősítette volna a Rába-partiakat, azonban a két klub megegyezett, így a hátvéd már tavasszal is zöld-fehérben futballozhat.

A válogatottban korábban háromszor szerepelt védő azt mondta: sokat nem gondolkodott, amikor az ETO hívta.

"Pintér Attila vezetőedzővel a Ferencvárosnál már dolgoztunk együtt. Remek volt a kapcsolatunk, s elsősorban ez játszott közre abban, hogy a zöld-fehéreket választottam. Nyilván Győrben a körülmények is mások, mint előző csapatomnál voltak, tehát egyértelmű előrelépés számomra, hogy az ETO-ba kerültem"– említette a 29 esztendős játékos.
Pintér Attila korábban kiemelte, jobb oldali védőként és védekező középpályásként is válogatott szintű teljesítményre lehet képes Takács Ákos.



"Fontos, hogy hol, melyik poszton futballozom, hol tudom a maximumot nyújtani. Öt éve már jobb oldali védőként játszom, ezen a helyen érzem magam a legjobban, de ha kell, a középpályán is megállom a helyem."
A futballista új társaival együtt készülhetett a csapat törökországi edzőtáborában.

"Rendkívül gyorsan beilleszkedtem, a srácok jól fogadtak. Szinte mindenkivel nagyon gyorsan kialakult egy normális kapcsolat. Úgy érzem, jó csapat lesz az ETO, amely képes lehet tavasszal jó eredményre és odaérhet a táblázat élmezőnyébe."

Takács Ákosról volt edzője, Szűcs Lajos korábban azt nyilatkozta: a kényszer hozta úgy, hogy Ákos megkapta a lehetőséget a játékra, s a hozzáállását dicséri, hogy ezzel élni is tudott. Gyorsaságával, átlagon felüli robbanékonyságával már tizenévesen is kitűnt társai közül. Soha nem volt az a könnyen feldönthető alkat, azóta pedig még masszívabbá vált.

"Szeretnék Győrben is bizonyítani, egy szép siker részese lenni. Biztos vagyok benne, hogy hasznára leszek a csapatnak" – tette hozzá befejezésül a zöld-fehérek legújabb játékosa.

Olvasóink írták

  • 4. fcsopron60 2011. február 21. 17:08
    „Idén rangadót játszik Győr és Sopron”
  • 3. Batistuta 2011. február 21. 11:22
    „Hajrá ETO! Hajrá Ákos!”
  • 2. nagyonfááj 2011. február 21. 10:31
    „Már meg is kezdték a remek szereplést a haladás ellen.....halálos tavasz lesz!”
  • 1. Imcsi 2011. február 19. 16:27
    „Sok sikert, Ákos, én örülök, hogy ide kerültél!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomás nélkül játszhatnak

A Pécs 2010 otthonában szerepel bajnoki rangadón vasárnap 18 órakor a SEAT Lami-Véd Győr női… Tovább olvasom