Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Előny a Ligakupában: Győri ETO FC - Debrecen 2:1 - fotók

A Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a mezőnyfölényben játszó Győri ETO FC megérdemelten győzött a DVSC ellen.



Győzelemmel mutatkozott be tétmérkőzésen Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője. A zöld-fehérek megérdemelten múlták felül a Debrecen együttesét a Ligakupa nyolcaddöntőjének első találkozóján.

Győri ETO FC – Debrecen 2:1 (0:0)

ETO Park, 800 néző. Vezette: Becséri (Ring, Tóth II. V.)

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Völgyi – Mevoungou, Trajkovic (Kronaveter, 62.), Strestík – Dudás (Burgos, 78.), Rudolf, Andric (Varga R., 57.). Vezetőedző: Horváth Ferenc.

DVSC: Verpecz – Króner, Morozov, Szatmári, Brkovic – Bódi (Vadnai, 89.), Spitzmüller, Bouadla – Ferenczi, Seydi, Kovács Á (Tisza, 66.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gólszerző: Dudás (51.), Rudolf (84.), illetve Bódi (47.)

Sárga lap: Lang (46.), Mevoungou (61.), Lipták (92.), illetve Bouadla (70.), Tisza (83.)

ETO FC-Debrecen párharc a Ligakupában - fotók: Bertleff András

A győriek kezdték jobban a találkozót, öt perc elteltével Dudás kapáslövéssel veszélyeztetett, de Verpecz bravúrral szögletre mentett. A folytatásban is a győriek birtokolták többet a labdát és főként  a debreceniek térfelén zajlott a játék. A meddő mezőnyfölény ellenére komolyabb lehetőséget nem dolgoztak ki a zöld-fehérek, hiszen Andric elcselezte magát a tizenhatoson belül, illetve Trajkovic is pontatlanul vette át Svec beívelését.

Az első félidő utolsó szakaszában is a tétmérkőzésen először irányító Horváth Ferenc együttese irányított, de egyedül Rudolf közeli lövésénél kellett Verpecznek hárítani, így gól nélküli állásnál vonultak öltözőbe a csapatok.

Szünetet követően egy perc sem telt el mikor Seyde könnyedén fordult le Langról, aki csak lerántani tudta a vendégek játékosát. A győri védő sárga lapot, míg a Debrecen szabadrúgást kapott. A labda mögé Bódi állt, aki 20 méterről jobb lábbal gyönyörűen tekert a felső kapufa segítségével Kamenár kapujába. (0-1)

Sokáig nem kellett várni a győri egyenlítésre. Völgyi nagyszerű labdája után Dudás gyönyörű csellel emelte át Brkovicsot, majd bal lábbal óriási gólt lőtt a kapu jobb felső sarkába. (1-1)

Az első félidőhöz képest sokkal több esemény történt hat perc elteltével, hiszen Bouadla lövésénél ismét gólt szerezhetett volna a Debrecen, de közelről a gólvonalon álló Svecet találta el.

A folytatásban az iramra nem lehetett sok panasz, de mindkét együttes sok technikai hibát követett el, így kevés helyzetet láthattak a nézők. Horváth Ferenc, a győriek vezetőedzője Varga Roland, Kronaveter és Burgos beállásával a támadószekcióban próbált frissíteni, amelynek az utolsó percekben meg is lett az eredménye. A találkozó 85. percében tetszetős támadást vezetett az ETO. Varga Roland jobb oldali beadását Rudolf vette le mellel, majd 14 méterről laposan kilőtte a kapu bal oldalát. (2-1)

Egy perccel később Völgyi passza után a második győri gólt szerző Rudolf 20 méteres nagy erejű lövését bravúrral tolta a felső lécre Verpecz. A hosszabbításban még Varga próbálkozott kapáslövéssel, de újabb gólt nem láthatott a győri közönség, így 2:1-es győzelmének köszönhetően előnnyel várhatja a visszavágó a Rába-parti együttes.

Vége a találkozónak!

90+2. Lipták kapott sárga lapot Tisza felrúgásáért.

90+1. Rudolf bal oldalról ívelt keresztbe Varga felé, aki kapásból jobb lábbal a kapu jobb oldala mellé lőtt.

Három perc hosszabbítást jelzett a játékvezető.

89.p. Bódi helyére Vadnai érkezett a pályára.

86.p. Völgyi az alapvonalról passzolt vissza a mélységben érkező Rudolf felé, aki óriási erővel 20 méterről, jobb lábbal a felső kapufát találta el.

84.p. Góóóól! Tetszetős győri támadás végén Varga Roland okosan lőtt középre Rudolfhoz, aki átvétel után jobb lábbal a kapu bal oldalába lőtt. 2-1

83.p. Tisza kapott sárga lapot lerántásért.

78.p. A gólszerző Dudás helyére Burgos érkezett a pályára.

76.p. Ferenczi távoli szabadrúgása kevéssel ment el a győri kapu felett. Kamenár végi biztosított.

70.p. Bouadla kapott sárga lapot Rudolf megrúgásáért.

68.p. Gyors győri ellentámadást vezetett a bal oldalon Kronaveter és Varga. Utóbbi beadása Rudolf és Dudás felé tartott, de a kirepülő Verpecz megszerezte a labdát.

66.p. Kovács Á. helyére Tisza lépett pályára.

65.p. Bódi jobb oldali beadása után Ferenczi futtában fejelt 10 méterről kevéssel a kapu fölé.

62.p. Trajkovic helyett Kronaveter a pályán.

61.p. Mevoungou kapott sárga lapot lerántásért.

57.p. Andric helyére Varga Roland érkezett pályára.

53.p. Óriási debreceni helyzet! Seydi lövését védte Kamenár, majd a bal oldalon Ferenczi gurított vissza Boudlának, aki kisodródva 4 méterről a gólvonalon álló Svecet találta el.

51.p. Góóóól! Völgyi ívelt keresztbe balról Dudás felé, aki gyönyörű csellel emelte át Brkovicsot, majd bal lábbal óriási gólt lőtt 10 méterről a kapu jobb felső sarkába. 1-1

47.p. Vezet a Debrecen! A megítélt szabadrúgáshoz Bódi állt, aki 20 méterről gyönyörűen tekert a felső kapufa segítségével Kamenár kapujába. 0-1

46.p. Lang kapott sárga lapot Seydi lerántásáért.

Vége az első félidőnek!

45.p. Lipták remekül ívelt a bal oldalon felfutó Rudolfhoz, aki átvételt követően jobb lábbal a kifutó Verpeczbe lőtt.

39.p. Völgyi jobb oldali szöglete veszélyesen tekeredett a debreceni kapu felé. A lepattanó labda után a nagy kavarodásban Mevoungou lőtt közelről, de a védők tisztázni tudtak.

36.p. A győriek birtokolják többet a labdát és főként a vendégek térfelén zajlik a játék, de komolyabb helyzetet nem sikerült kidolgozniuk.

27.p. Strestík ívelt a kiugró Trajkovichoz. A győriek játékosa nagy helyzetben pontatlanul vette át a labdát, Verpecz könnyedén megszerezte.

22.p. Rudolf passzolt be a védők mögé befutó Andricnak, aki elcselezte magát, így oda lett a győri lehetőség.

17.p. Rudolf távoli, jobb lábas lapos lövése méterekkel ment el a kapu jobb oldala mellett.

15.p. Strestík gurított vissza Dudásnak, aki kapásból, laposan nagy erővel lőtt a kapu közepe felé, de Szatmári blokkolta a próbálkozást.

12.p. Bódi szöglete után Kamenár magabiztosan futott ki kapujából és szerezte meg a labdát.

5.p. Andric bal oldalról ívelt keresztbe Dudás felé, aki 12 méterről kapásból lőtt nagy erővel, Verpecz vetődve szögletre ütötte a labdát. Pontrúgás után tisztázni tudtak a vendégek védői.

1.p. A győriek kezdték a találkozót.

Győri ETO FC - Debrecen

ETO: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Völgyi – Mevoungou, Trajkovic, Strestík – Dudás, Rudolf, Andric. Vezetőedző: Horváth Ferenc.

Csere: Pogacsics (k), Stanisic, Varga R., Kronaveter, Nicorec, Burgos, Dinjar.

DVSC: Verpecz – Króner, Morozov, Brkovic, Szatmári – Bódi, Spitzmüller, Bouadla – Ferenczi, Seydi, Kovács Á. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Csere: Erdélyi (k), Karikás, Vadnai, Király, Kovács G., Tisza.

Már melegítenek a csapatok, rövidesen kezdődik a találkozó.


Előzetes

Csak a nyugati oldalon

A szerdán 17 órakor kezdődő Győri ETO FC–Debrecen Ligakupa-mérkőzésen a győri stadion nyugati oldalának szektorait nyitják meg, így arra kérik valamennyi keleti oldali bérletest, hogy ezúttal ők is a nyugati oldalon, a szabadon maradó helyek valamelyikéről nézzék a találkozót. A hazai szurkolók az alsó szinten az A–H szektorokban foglalhatnak majd helyet, míg a vendégdrukkerek a kapu mögötti szektorból nézhetik a mérkőzést. Akiknek nincs bérletük, azoknak belépőjegyet kell venni, ennek ára egységesen 500 Ft. Jegyeket elővételben az interneten (www.eto.hu/jegy-vasarlas), illetve az ETO Park Élményközpontban található ETO Shopban lehet venni. A jegypénztárak a mérkőzés napján 15 órakor nyitnak.
A találkozón több játékosával sem számolhat Horváth Ferenc vezetőedző: Takács Ákos, Koltai Tamás és Vladimir Djordjevic már a rehabilitációs edzéseket végzi, de a csapat gyakorlásaiba még egyikük sem kapcsolódott be, így ők biztosan nem lépnek pályára.

Rajtuk kívül Kalmár Zsolt és Leandro Martínez játékára sem számíthat Horváth Ferenc, hiszen mindketten a második sárgájukat kapták a Tatabánya ellen, ami automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltást jelent.
„Szeretnénk jól kezdeni a szezont, még ha Ligakupa-meccsről is van szó. Remélem, jó erőfelmérő lesz ez a bajnokság előtt. Hasznos heteken vagyunk túl, a srácok jól dolgoztak a felkészülés alatt, mindenki becsülettel odatette magát. Bízom abban, hogy olyan játékot tudunk nyújtani, hogy szurkolóink közül minél többen kedvet kapnak arra, hogy elkísérjenek bennünket a Ferencváros elleni bajnoki rajtra" – mondta a találkozóval kapcsolatban Horváth Ferenc vezetőedző, aki a tervek szerint a Kamenár – Svec, Lang, Lipták, Völgyi – Kamber, Trajkovic, Strestík, Dudás – Rudolf, Andric összeállításban küldi pályára csapatát.

Tegnap szurkolói ankétot tartottak a győri klubnál, melyen bemutatkozott a drukkereknek az együttes új kapusa, Pogacsics Krisztián.

A szurkolók is jó szezonban bizakodnak Győrött. Fotó: Bertleff András
A szurkolók is jó szezonban bizakodnak Győrött. Fotó: Bertleff András



A rendezvényen a vezetőedző Horváth Ferenc miután értékelte az edzőtáborban eltöltött napokat, kiemelte, hogy bár nem szeret ígérgetni, s mostantól az eredmények beszélnek majd helyette, abban minden győri szurkoló biztos lehet, hogy olyan ETO-játékost nem látnak majd a pályán, aki ne akarna győzni. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyságrendekkel nő a síszövetség támogatása

Miklós Edit olimpiai eredményei miatt több támogatást kap itthon a sí: a pontos összeg egyelőre még… Tovább olvasom