Kisalföld logö

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 15°C | 26°C Még több cikk.

Előny a Honvédnál a férfi vízilabda döntőben

A Margitszigetre költözött ki a hét utolsó napján a magyar vízilabda-elit: a Hajós Alfréd uszoda nyitott 50 m-es medencéjében kezdődött meg a férfi ob I rájátszásának döntője a Vasas és a Honvéd között, s a három győzelemig tartó párharc első csatájában a címvédő gárda kerekedett felül.
Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy a Kőér utcaiak diadalmaskodnak, hiszen hol egy, hol két góllal rendre az angyalföldiek vezettek. Egészen a harmadik negyed végéig, amikor a bajnokcsapat Szívós szerencsés - Vindisch kezéről a hálóba pottyanó - találatával egyenlített (6-6). Mi több, az utolsó 7 percben 8-6-ra elhúzott a Honvéd, de kevesebb mint egy perccel a vége előtt Vindisch erőszakosságának köszönhetően egy gólra felzárkózott a Vasas. Az utolsó támadási lehetőség is a piros-kékeké volt, ám a center Varga Zs. már késve kapta a labdát, és mivel időn túl esett a gólja, maradt a Honvéd-győzelem.

Folytatás szerdán ugyancsak a Margitszigeten.

Döntő, 1. mérkőzés:

Vasas-Plaket-Euroleasing - Domino-BHSE 7-8 (3-1, 1-2, 2-3, 1-2)
góldobók: Kásás 3, Varga T. 2, Varga D., Vindisch 1-1, illetve Biros, Szívós 2-2, Molnár, Kovács O., Vári, Kiss G. 1-1

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kihagyták a meccslabdát

Veszprém 2 (0) MTE 1904 1 (0) Veszprém, 200 néző. V.: Szökrény. Tovább olvasom