Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Elődöntőben a magyarok az ifjúsági férfi kézilabda vb-n

Bejutott az elődöntőbe ifjúsági férfi kézilabda válogatottunk a hazánkban zajló világbajnokságon. Románia öt góllal kikapott Szlovéniától, így a mi mérkőzésünk kezdetekor már biztos továbbjutók voltunk, ennek ellenére a fiúk győzni akartak és ami még fontosabb: tudtak is.
A szokásos módon, vagyis kapkodva, idegesen kezdett a válogatott, 2.5 perc alatt két hetest is kihagytak Puticsék, míg a szerbek türelmesen végigjáratták a védőfalunk előtt a labdát majd rendre Mikler mögé küldték a játékszert.

A kezdeti sokkból a félidő derekán ébredt a magyar csapat, amikor Császár rafinált lövésével döntetlenre alakította az állást. Újabb hullámvölgy következett azonban, a szerbek pillanatok alatt elhúztak, és 12-11-re nyerték az első félidőt.

A folytatásban átlövésekkel bontotta meg a magyar válogatott a rendkívül masszív szerb védelmet, Putics és társai pontos támadósbefejezéseinek köszönhetően jobbára a magyar csapatnál volt az előny, ám a szerbek rendre kiegyenlítettek. A rendkívül kiegyenlített, kemény csatában végül a sziporkázó Mikler Roland döntő pillanatokban hárított, így a magyar válogatott 24-23-ra legyőzte Szerbiát és csoportelsőként bejutott az hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjébe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cseh–Phelps párbaj kétszázon

Döntős lett Cseh László 200 vegyesen, ahol összecsaphatott a nagy rivális Michael Phelpsszel. Tovább olvasom