Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Elmentek, de edzenének

Az atlétikai szakosztály átalakítása után három ismert edző és több fiatal versenyző távozott a Győri Dózsából. A gyerekek azóta a pinnyédi erdőben edzenek.

Felébredt Csipkerózsika-álmából a győri atlétika – írtuk nemrég a Kisalföldben annak apropójából, hogy a Győri Dózsában a múlt év végén új szakosztályi modellt alakítottak ki. Ennek eredményeként három korábban sikeresen működő tréner már nem edzősködik az egyesületnél.
Tavaly novemberben alakult át a Győri Dózsa atlétikai szakosztálya. Egy, a Kisalföldhöz eljuttatott levél szerint a klub és a szakosztály vezetése az átalakítással „kiszavazta" a magyar bajnokok sokaságát, olimpikonokat fölnevelő sikeres trénereket, Hollósi Lászlót, Jakab Erzsébetet és Lukács Lászlót. Az írás szerint az edzőkhöz tartozó versenyzőknek és szüleiknek kijelentették, hogy aki nem választ új csoportot, nem versenyezhet tovább a klubban. Ennek ellenére többen nem voltak hajlandóak edzőt váltani, s ennek az lett az eredménye, hogy kitiltották őket a Dózsa-pályáról.

A levél szerint így a szakosztály legnagyobb és legeredményesebb csoportja mostoha körülmények között a pinnyédi erdőben tartja az edzéseit. Az atléták természetesen szeretnének ezen változtatni, ők és edzőik úgy gondolják, a győri önkormányzat és a sportminisztérium pénzéből épült pályán nekik is joguk van sportolni.

Természetesen felkerestük a Győri Dózsa atlétikai szakosztályának vezetőjét, Zajovics Csabát, aki elmondta, hogy az említett edzők nem fogadták el a klub által kialakított modellt, nem akartak beállni a sorba és önként távoztak a Győri Dózsától. A szakvezető hozzátette: azok a versenyzők, akik az edzőkkel együtt mentek el, vállalták, hogy klubot váltanak. Vannak olyanok is, akik már visszatértek a lila-fehér egyesülethez.

A már említett levélben egyébként az is a „vádak" közt szerepelt, hogy a rutinosabb trénerek helyett – a vezetőedző kivételével – az átalakítás után szinte mindenki kezdő edzőnek tekinthető.
Ezzel kapcsolatban Farkasné Babos Ritát, a Győri Dózsa egyik jelenlegi edzőjét kérdeztük.

„Minden edzőnk megfelelő képesítéssel rendelkezik, sokan több éve foglalkozunk gyerekekkel, én nemrég kitüntetést is kaptam a munkámért – mondta Farkasné Babos Rita.

– Úgy érzem, most működik megfelelően a szakosztály. Nem véletlen, hogy az országban a legtöbb helyen a jelenlegi, úgynevezett feladásos rendszerben, szakági és utánpótlásedzők bevonásával működnek az egyesületek. Ezt meg kellene érteni azoknak az edzőknek, is, akik úgy gondolták, hogy minden versenyzőt, bármilyen korosztályba tartozik, csak saját maguk tudnak felkészíteni. Egyébként a Győri Dózsa szakosztálya  a versenysportra épül, akik távoztak, legtöbben a tömegsportot képviselik."
Úgy tudjuk, a távozók a Győri Vízisport SE-nél alapítottak egy atlétikai szakosztályt. Hogy használhatják-e a Dózsa pályáját, erről még nem született döntés.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben újabb két aranya lesz?

A sportág egyik kiválósága, Csabai Edvin évek óta uralja a maratoni nemzetközi versenyeket, a kenus legutóbb a sík vízi Európa- és világbajnokságon való indulás jogát is kivívta. – Nagyon ritka a sportágban, hogy valaki mind maratoni, mind pedig sík vízi versenyeken sikeresen szerepeljen. Hogyan lehet mindkét távra felkészülni? – kérdeztük a válogatott kenust Tovább olvasom