Kisalföld logö

2018. 06. 25. hétfő - Vilmos 14°C | 22°C Még több cikk.

Elítélték a bíróverő futballistát

Garázdaság vétsége miatt a bíróság két év próbára bocsátotta Tóth Pétert, aki egy tavalyi mérkőzésen bántalmazta a játékvezetőt.

A Kisalföldben korábban már beszámoltunk róla: tavaly szeptemberben a Máriakálnok–Rajka megyei másodosztályú labdarúgó-mérkőzésen a vendégek játékosa, Tóth Péter tettleg bántalmazta Káró Péter játékvezetőt, aki a mérkőzést félbeszakította, majd feljelentést tett.
A Mosonmagyaróvári Városi Ügyészség nemrég a vádiratában garázdaság vétsége miatt próbára bocsátás kiszabását indítványozta – a tárgyalás mellőzésével – Tóth Péter vádlottal szemben.

A Mosonmagyaróvári Városi Bíróság a közelmúltban az ügyész indítványát elfogadta, így Tóth Pétert próbára bocsátotta, melynek időtartamát két évben állapította meg. A vádlott emellett köteles megfizetni az eljárás során felmerült bűnügyi költségeket is.

A bíróság a végzés indoklásában megállapította, hogy Tóth Péter a második sárga lapos figyelmeztetése után a labdával mintegy három méterről szándékosan megrúgta, majd egy esetben ököllel fejen ütötte a játékvezetőt, majd nyakát két kézzel megszorította és megpróbálta őt földre vinni. A sértett, Káró Péter nyolc napon belül gyógyuló sérülést és arczúzódást szenvedett. Tóth Péter erőszakos, durva magatartását mások is észlelték, így a magatartásával megbotránkozást, riadalmat keltett.
Ezzel az ügy véget érhet, mert Káró Péter játékvezető Tóth Péterrel szemben a törvényben biztosított határidőn belül magánindítványt nem terjesztett elő könnyű testi sértés vétsége miatt és nem kérte az őt bántalmazó Tóth Péter felelősségre vonását sem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mizo Pécs- MKB Euroleasong Sopron 73-64

Öldöklő küzdelemmel, kőkemény védekezéssel kezdődött az összecsapás, közel két percig nem is esett kosár. Iványi büntetőkből a hazaiakat juttatta előnyhöz, ám a mérkőzést megelőző napon magyarból érettségiző Honti Kata egy remek 1–1 elleni játék után szerzett találattal bizonyította: kosarasként is érik... Tovább olvasom