Kisalföld logö

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 13°C | 22°C Még több cikk.

Elindult a verseny a 2012-es nyári olimpiáért

A francia és spanyol főváros egyaránt megkezdte kampányát, hogy elnyerje a 2012-es nyári olimpia megrendezésének jogát. Párizsnak és Madridnak nem csak egymással kell megküzdenie, hiszen a további ellenfelek: London, New York, Moszkva, Rio de Janeiro, Lipcse, Havanna és Isztambul.
Kiemelkedő francia vállalkozások 12 millió eurót adtak össze Párizs harcához az olimpia rendezési jogának megszerzéséért. Az Accor európai hotellánc-tulajdonos, a Bouygues média- és telekommunikációs vállalkozás, a legnagyobb francia bank, a Credit Agricole, az állami tulajdonú France Telecom, a média- és high-tech vállalkozás Lagardere, az autógyártó és a párizsi tömegközlekedési vállalat, a RATP is támogatja a főváros kampányát. A francia kampány teljes költsége mintegy 25 millió dollár.

Amerikai PR-esekben bíznak

Párizs nemrég közölte, hogy az amerikai tulajdonú, nemzetközi Weber-Shandwick PR-céget bízták meg az olimpiai kampány kidolgozásával és végrehajtásával. Amikor Párizs Pekinggel szemben elvesztette a 2008-as olimpia rendezési jogát, az volt az egyik érv az elutasítás mellett, hogy túlzottan francia kampányt folytattak. Vélhetően emiatt esett most a választás az amerikai PR-cégre.

A programot a Weber Shandwick párizsi irodájából koordinált nemzetközi csapat vezeti, szorosan együttműködve a "Párizs 2012" franciaországi kommunikációs ügynökségével, a Publicissel, amelyet 2003 végén bíztak meg az országos szintű kommunikációval. A nemzetközi csapatot tovább erősítendő, nemzetközi tanácsadónak azt a Jon Tibbs-t kérték fel, aki a 2008-as pekingi világjátékok után az idei athéni olimpia globális PR-kampányát is vezeti.

Madrid: családias olimpia

A spanyolok sem adják fel, Madrid városának vezetősége ezen a héten döntött egy különleges olimpiai körgyűrű megépítéséről. Az útvonal az összes sportlétesítményt érintené, így Madrid lenne az első olyan olimpiai színhely, ahol a sportolók gyalog juthatnának el szállásukról a versenyek színhelyére.

Az építkezés az olimpia rendezési jogának megítélésétől függetlenül elkezdődött és a tervek szerint 2007-ig be is fejeződik. Mint ismeretes, Spanyolországban egyszer már rendeztek olimpiát, 1992-ben, Barcelonában, s az akkor szerzett tapasztalatoknak most jó hasznát veszik a szervezők.

Döntés 2005-ben, Szingapúrban

A NOB szervezőbizottsága május 18-án állít össze egy rövidebb listát a 2012-es rendezésre szóba jöhető városokról. A NOB elnöke, Jacques Rogge többször is úgy nyilatkozott, hogy a kilenc jelentkező egyformán erős, és mindegyiknek esélye van arra, hogy eljusson a végső szavazási körbe. A döntésnek 2005. július 6-án, Szingapúrban kell megszületnie.

A franciák és a spanyolok vetélytársai közül eddig az angol főváros és New York közölt hozzávetőleges adatokat az olimpiai beruházás költségeiről. Eszerint London az építkezésekre 4,2 milliárd dolláros keretet tart szükségesnek, New York pedig 2,6 milliárd dollárt szánna erre a célra. A jelentkezők közül Párizs (1900, 1924), London (1908, 1948) és Moszkva (1980) már rendezett olimpiai játékokat.

Budapest nem mert nagyot álmodni

Mint ismeretes, a 2012-es nyári olimpiai játékok megrendezésének gondolata Budapesten is felvetődött, az előző kormányciklus idején. A pályázatok beadási határidejét megelőzően elkészített megvalósíthatósági tanulmány szerint a budapesti olimpia megrendezése 850 milliárd forintba került volna, a szükséges infrastrukturális fejlesztések további 3750 milliárdot emésztettek volna fel. A kormány döntése alapján Budapest végül nem pályázott, mivel a kormány nem tudott a fővárosnak pénzügyi garanciát adni a megvalósításhoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincöt éves történetek

Orosz László talált először a kapuba 1969-ben. Rába ETO néven az első bajnoki mérkőzésen győzelem… Tovább olvasom