Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Élete gólját lőtte a Pécs ellen

Hatalmas gólt lőtt a Pécs ellen Koltai Tamás, az ETO FC játékosa. A győri futballista számára kissé csalódás a bajnoki harmadik hely. Szeretne visszakerülni a válogatottba.
Minden bizonnyal bármely európai topliga gólösszefoglalójában előkelő helyen végezne Koltai Tamás második találata, amit az ETO FC játékosa a Pécs elleni bajnoki mérkőzésen szerzett. A győri középpályás 18 méterről lőtt hajszálpontosan a kapu jobb felső sarkába.

Koltai (zöldben) kétszer talált a kapuba a pécsiek ellen. Fotó: M. M.
Koltai (zöldben) kétszer talált a kapuba a pécsiek ellen. Fotó: M. M.

„Hivatalos meccsen úgy emlékszem, még nem lőttem ekkora gólt. Természetesen örültem neki, főleg, hogy korábban éppen a találatok hiányoztak a játékomból – kezdte a futballista. – Amikor hozzám került a labda, egyet igazítottam rajta, ezután már tudtam, hogy elvállalom a lövést. Valahova a sarokba szántam, de nem gondoltam, hogy ilyen jól el is találom a labdát."

Koltai a mérkőzésen korábban büntetőből is a kapuba talált.
„Azt gondolom, a játékommal eddig sem volt gond, gólpasszok is akadtak, de a gólok valahogy nem jöttek. Most kétszer is betaláltam, igaz, a tizenegyesnél könnyebb dolgom volt."

Gyakorlatilag eldőlt, hogy az ETO FC harmadik lesz az OTP Bank Ligában, pedig a zöld-fehérek nemrég még a bajnoki címért is versenyben voltak.
„Talán a Kecskemét elleni mérkőzés volt a sorsdöntő. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de nem sikerült a kapuba találnunk. Nem jöttünk ki jól aztán a Debrecen és a Videoton elleni meccsekből sem. Sajnálom, mert meg szerettük volna nyerni a bajnokságot, hiszen ezért dolgoztunk annyit egész évben. Be kell érnünk a bronzéremmel, ami valahol most kicsit csalódás és egészen más érzés, mint két éve, amikor éppen a Videoton legyőzésével lettünk harmadikak."

Ráadásul a csapat az UEFA eltiltása miatt nem indulhat az Európa Ligában.
„Nyilván jó lett volna megmutatni magunkat megint a nemzetközi mezőnyben, dicsőséget szerezni a klubnak, az országnak. De nincs mit tenni, most erre nem lesz lehetőségünk."

Koltai Tamás nem mindenáron szerződne külföldre.
„Győriként nagyon jól érzem magam az ETO-ban. Érvényes szerződésem van, s nem is hagynám itt a klubot más hazai csapatért. Külföldre is csak akkor mennék, ha nem a cserepadot koptatnám és csak első osztályú együttes jöhetne szóba. Sajnos a válogatottnál most nem számolnak velem, bízom benne, hogy vissza tudom majd verekedni magam. Addig is marad a hazai bajnokság, Pápán mindenképp győzelemmel akarunk elbúcsúzni a szezontól" – tette hozzá Koltai Tamás, akinek a hírek szerint ősztől Lencse László is a csapattársa lehet. A győri születésű, legutóbb kölcsönben Kecskeméten szereplő utánpótlás-válogatott labdarúgót ugyanis szívesen látnák a Rába partján és Székesfehérvárról Győrbe csábítanák.

Olvasóink írták

  • 1. kiseto 2012. május 22. 10:52
    „Most olvastam a Pepsi focin , hogy a vezetőség elakarja küldeni DUDÁST! Ezek normálisak? A legjobb ETO játékos! Szabó , Fehér , Dinjar , Kiss M ilyen emberek még a cipő fűzőjét sem köthetnék meg! Inkább ők és Pintér húzzanak el.
    Pintér azért ragaszkodik ETO-hoz mert tudja ha innen elmegy, ő már örökre egy bukott edző lesz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kammerer: távol a kvóta

A Poznanban rendezett európai pótkvalifikációs versenyen elért eredmények alapján véglegessé vált,… Tovább olvasom