Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Élesben tesztelheti a győri arénát a női kézilabda-válogatott

Ausztria ellen fordul célegyenesbe a hazai Eb-re készülő magyar válogatott, mégpedig a szombati, győri felkészülési mérkőzéssel.
A találkozó egyben ismerkedés is lesz, hiszen a csapat tagjai edzésen ugyan már tesztelték az Audi Arénát, meccset azonban eddig még nem játszottak benne.

- Nagyon várjuk már az Európa-bajnokságot – mondja Pálinger Katalin, a magyar válogatott menedzsere - és nagyon fontos lépcsőfoknak számít a közvetlen felkészülési szakasz első edzőmeccse is. A lányok végre élesben tesztelhetik az Arénát, és az ilyen alkalmak elengedhetetlenek ahhoz, hogy december 7-ére már otthon érezzék magukat.

- Érzik már a közönség szeretét?
- Azt szerencsére folyamatosan érezzük, de amikor meccset játszunk, különösen lényeges, hogy velünk legyenek. Éppen ezért bízom benne, hogy most szombaton és aztán december 4-én a franciák ellen is sokan szurkolnak majd nekünk itt Győrben, ahol aztán majd a csoportmeccseinket is játsszuk az Európa-bajnokságon.


Megkérdőjelezhetetlen a helye a csapatban Kovacsics Anikónak, sőt "Misike" most kerülhet igazán jolly joker szerepbe, hiszen Görbicz Anita kiválásával nagyobb szerep juthat neki az irányító posztján.

- Németh András korábban többször is elmondta, hogy elsősorban balszélsőként számít rám – meséli Kovacsics -, de amióta tudjuk, hogy Görbe babát vár, tisztában vagyok vele, hogy középen is többet szerepelhetek majd. Tudom, hogy közhely, de ettől még igaz: nem az a lényeg, hogy melyik poszton játszom, hanem az, hogy segíteni tudjam a csapatot. Meg persze az sem mellékes, hogy mi, győriek a csoportmecsek alatt duplán is hazai közönség előtt játszhatunk, és ez igencsak doppingol minket.

A magyar női válogatott Európa-bajnokság előtti utolsó két felkészülési mérkőzésére még kaphatóak jegyek. Németh András együttese november 29-én Ausztria, december 4-én Franciaország ellen lép pályára a napokban átadott győri Audi Arénában.

A találkozókra jegyek kaphatók a jegymester.hu-n és Győrött a Látógatóközpontban (Győr, Baross Gábor u. 21.).

2014. november 29. 15:30, Győr
MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA
Jegyár: 1000 forint
Internetes jegyvásárlás

2014. december 4. 17:30, Győr
MAGYARORSZÁG-FRANCIAORSZÁG
Jegyár: 2000 forint
Internetes jegyvásárlás
A mérkőzésre december 4-én a helyszínen is válthatók jegyek, 2500 forintért.

Mindkét mérkőzésre szóló bérlet vásárolható 2500 forintért a jegymester.hu oldalon.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kórházi ápolás után a szépséges győri sportoló győzni megy Hamburgba - fotók

A hétvégén rendezik Hamburgban a Mr. és Ms. Universe nemzetközi fitnesz- és testépítő verseny. A győri Füzi Krisztina fitnesz kategóriában lép színpadra. Tovább olvasom