Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Elégedett vesztesek

Négy napon belül másodszor nem sikerült bravúrt véghezvinnie az MKB-Euroleasing női csapatának.

A zsúfolásig megtelt MKB-aréna közönsége mégis elégedetten távozott az Euroliga-mérkőzés után, hiszen a soproni együttes minden tőle telhetőt megtett azért, hogy megnehezítse a három olimpiai bajnokkal felálló Szpartak Moszkva dolgát.

A soproni csapat legjobbja a montenegrói középjátékos, Ivana Matovic volt, aki 15 pontja mellett 11 lepattanót is összeszedett: „Rettentően fáradt vagyok, a pécsi meccs szinte teljesen kizsigerelt bennünket. Az oroszok ellen nagyon jól kezdtünk, ám sajnos később a fáradtság miatt nem tudtuk azt a játékot játszani, amivel Pécsett is sikeresek voltunk. Kevesebb volt a bejátszás a palánk alá, hamar elszórtuk kintről a labdákat, a Szpartak sok klasszisa pedig könyörtelenül kihasználta hibáinkat. Ez a harmadik szezon, hogy Sopronban játszom, azóta ennyire tele még sosem volt a csarnokunk. Köszönöm minden szurkolónak, aki segíteni próbált. Küzdöttünk, harcoltunk, most ennyire futotta."
Cserny Rékának jutott a nem túl hálás feladat, hogy a világ egyik legjobb négyes pozícióban játszó kosarasával, Tina Thompsonnal vívjon párharcot.

A soproniak csapatkapitánya a következőket mondta az amerikai szupersztárról és a meccsről: „Thompson fizikálisan borzasztó erős, technikailag pedig kitűnően képzett játékos. Mindezt remekül ki is használja, erőszakos, keményen küzd a lepattanó labdáért, és távolról is nagyon veszélyes. Inkább a támadójáték az erőssége, védekezésben azért sebezhető. Úgy érzem, nem vallottam szégyent a vele  vívott párharcban. A meccset nagyon jól kezdtük, ám a második negyedben ellenfelünk védekezése jóval agresszívebb lett. Ennek is szerepe volt abban, hogy támadásban elvesztettük a ritmust, kapkodtunk, nem volt türelmünk játszani.

A második félidőben sajnos megváltozott a játékvezetői felfogás, sokkal inkább engedték a test test elleni harcot, mint az első játékrészben, és ez nem kedvezett nekünk."
Horváth Zsuzsának sem volt túl hálás a feladata, hiszen olyan játékosokat kellett őriznie, mint az olimpiai bajnok amerikai Diana Taurasi, a korábban

Európa legjobbjának választott lengyel Agnieska Bibrzycka vagy az orosz klasszis, Szvetlana Abroszimova. „Minden játékos ellen egyforma hozzáállással kell játszani, legyen akár az ember ellenfele a moszkvai-
ak sztárja vagy egy kiscsapat kosarasa. Megijedni nem kell tőlük, viszont lebecsülni sem szabad senkit. Jól kezdtünk, de talán a második negyedben jött ki a csapaton a pécsi meccs utóhatása. A második félidőben küzdöttünk, hajtottunk, de túl nagy volt a hátrány, viszont ilyen közönség előtt csodálatos érzés kosárlabdázni."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dudás 2010-ig az ETO-é

Megszületett a megegyezés Dudás Ádám és eddigi egyesülete, a Győri ETO FC között. Ennek értelmében a fiatal játékos 2010. június 30-ig szóló profiszerződéssel kötelezte el magát a zöld-fehérekhez. Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője: „Dudás Ádámnak 2004 januárjától a múlt év végéig tartó amatőrszerződése volt az ETO-val, de rendelkeztünk egy profielőszerződéssel is. Tovább olvasom