Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Elégedett kapitány

Negyedik helyen végzett a magyar juniorválogatott a lettországi Európa-bajnokságon. A csapat szövetségi kapitánya a Tento-ETO mestere, Tóth László volt, míg a keretben Győrből Szalafai Gábor és Kovács Ádám kapott helyet.

Remekül szerepelt a magyar férfi juniorválogatott a kontinensbajnokságon, hiszen a győri Tóth László irányításával negyedik lett az együttes. A bronzmeccsen mindössze egy góllal (29–28) maradtak alul a mieink Szlovénia ellen.

„ A célkitűzés az 1–8. hely volt, de akkor még úgy volt, hogy az olimpiai kerettag Császár Gábor is pályára léphet. Végül nélküle kellett megvívnunk a meccseinket, s a csapat nagyszerűen teljesített, remek volt az összhang a csapatban, s ha egy kicsivel jobb az állóképességünk, akkor a döntőbe jutás sem lett volna elérhetetlen számunkra. Hozzáteszem, hogy közel egy tucat azonos képességű válogatott szerepelt a tornán, így könnyen kerülhettünk volna hátrébb is. Összességében meg kell becsülni ezt a negyedik helyet, a jövő évi magyarországi világbajnokság előtt lemérhettük, hol tartunk."
A keretben két győri szerepelt, Szalafai Gábor és Kovács Ádám. Különösen előbbi játékossal volt elégedett Tóth László.

„ Szalafai az EB egyik legkellemesebb meglepetése volt a számomra. Az utolsó két meccsen kifejezetten jó teljesítményt nyújtott. Kovács egy kicsit halványabb volt, igazából csak a románok ellen játszott jól."
Tóth László tegnap már bekapcsolódott klubcsapata, a Tento-ETO edzésmunkájába, hétvégén pedig már a Balaton-kupán irányítja a zöld-fehéreket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Graboplast-ETO is ellenfél lesz

Eggyel magasabb osztályban szerepel jövőre a Győrújbarát-Kaps-Vill női csapata. A tavaly NB II-es… Tovább olvasom