Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Elcserélnék egyéni helyezésüket

Miközben az Uniqa-Euroleasing Sopron hat meccséből egyet nyert meg az Euroligában, addig két játékosa is remekel: Shenise Johnson második, Jelena Milovanovic harmadik a sorozat pontdobó listáján.
Ha valaki rápillant a női kosárlabda Euroliga dobólistájára, azt hihetné, a sorozat egyik élcsapata az Uniqa-Euroleasing Sopron. A listán 22,5 pontos meccsenkénti átlagával második az együttes amerikai bedobója, Shenise Johnson, kerek 20 pontos átlaggal közvetlenül mögötte található Jelena Milovanovic. (Az élen a Wisla amerikaija, Tina Charles áll, aki három meccsen ért el 29,7 pontos átlagot.) A soproni csapat viszont egy győzelem mellett öt vereséggel a továbbjutás szempontjából igen nehéz helyzetbe került.

Abban rögtön egyetértett a két soproni „dobógép", hogy nem bánnák, ha sehol nem lennének a listán, de az együttes két vagy három meccsel többet nyert volna meg.

Milovanovic hozzátette: „Minden elveszített mérkőzésen volt nyerési esélyünk, egyiken sem játszottunk alárendelt szerepet, nem húsz-harminc, hanem csak pár pontokkal kaptunk ki, végig partiban voltunk ellenfeleinkkel. Nagyon kevésen múlt, hogy nem mi jöhettünk le győztesen a pályáról. Kikapni nem jó, de erőt kell adjon, hogy például olyan sztárcsapatok, mint a Fenerbahce vagy az Orenburg otthonában is igen-igen kevés hiányzott ahhoz, hogy mi nyerjünk. Azt azért nem könnyű feldolgozni, hogy mindig ott vagyunk a siker kapujában, de nem sikerül belépni rajta, ám ha pozitívan fogjuk fel, sok erőt adhat a folytatásra."

Johnson a vereségek okairól beszélt: „A játékunk Euroliga-
szinten is javul, mégis különböző okok miatt kikapunk. Volt, hogy betegségek, sérülések hátráltattak bennünket, máskor kipontozódások miatt »elfogytunk« a meccs végére, és akadt, amikor ellenfelünk egyszerűen szerencsésebb volt. Viszont abban is biztos vagyok, hogy az elvesztett mérkőzéseken szerzett tapasztalatokat hasznosítani tudjuk. Úgy érzem, a csoportmérkőzések második körében fordul majd a kocka, a szoros meccseinket meg tudjuk majd nyerni és továbbjutunk."
Miközben az Euroligában bukdácsol, a magyar bajnokságban szárnyal az együttes. A két sorozatot összehasonlítva – azon túlmenően, hogy nyilván az Euroligában magasabb a színvonal – a két remek játékos egyetértett abban, hogy míg a nemzetközi porondon nagyobb a küzdelem, jóval tisztább a játék, addig a magyar bajnokság harciasabb, „verekedősebb".
A soproniak a héten kétszer lépnek pályára: ma 18 órakor Szekszárdon vendégszerepel a listavezető, két nap múlva pedig a Ceglédet fogadja az MKB-arénában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kispest-kupa: hédervári és győrladaméri sikerek

A Budapesten rendezett Kispest-kupa országos kyokushin versenyen a Győri Dózsa versenyzői közül a… Tovább olvasom