Hazánk két élklubja, a Győri Audi ETO KC és a Pick Szeged kézilabdacsapata egymásra talált. A kapcsolatot szerda délelőtt a fővárosban, a Sportok házában szentesítette a két Bajnokok Ligája-résztvevő. Erre sem volt még példa, hogy egy patinás női, illetve férfiklub együttműködési megállapodást kössön egymással.
Mire jó a szerződés? – tehetik fel a kérdést többen. A tudásra helyezik a hangsúlyt. Nemcsak a felnőtt, hanem az utánpótlás területén is szeretnének közösen dolgozni.
 |
| A megállapodás szignózásának ünnepélyes pillanata. |
– Egyedülálló szerződés ez a hazai kézilabdázás történetében. Két élcsapat talált egymásra. A tudás átadására épül a megállapodás, ezeket szeretnénk hasznosítani. Gyakorló jogászként tudom, hogy minden szerződés annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Mi ezen leszünk a Győrrel közösen – mondta
Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. Igazgatóságának elnöke.
Kelecsényi Ernő, a győriek elnöke így kommentálta az eseményt: – Magyarországon élünk, ez egy kis ország, a kézilabda-társadalom egy zártabb közösség, éppen ezért nagy dolog, hogy megszületett ez a megállapodás. Erről szól a tudástranszfer. Látva a szegedi törekvéseket, nagyon örültünk a megkeresésnek. Ami minket megszólított, az az volt, hogy a Pick Szeged masszív BL-induló, szeretnénk a női Bajnokok Ligájában is sok mindent megvalósítani, ami a férfi vonalon működik A férfi sorozattól még messze van mindenben, de azon vagyunk, hogy ezt fejlesszük.
 |
| Mindkét fél elégedett lehet: Szűcs Ernő Péter és Kelecsényi Ernő az aláírás után. |
Nem titok,
Pálinger Katalin az idény végén befejezi az aktív játékot, de marad a Győri Audi ETO KC alkalmazottja: – Játékosként is figyeljük a férfimeccseket, szeretnénk sok oldalról profitálni belőle, hogy egy nagy tapasztalatokkal bíró klubbal sikerült együttműködési megállapodást kötnünk. Mindenképpen növelni szeretnénk a nézőszámot, felnőni a férfi BL szintjére, még eladhatóvá tenni a női topsorozatot is – vélte a világklasszis kapus.
– Amikor a nyáron átvettük a csapatot, az volt az egyik célunk, hogy egy stabil utánpótlásbázist építsünk ki. Felvettük a kapcsolatot a Győrrel, ahol kiválóan működik az akadémia, éppen ezért kerestük meg őket. Tanulni szeretnénk, nagyon bízunk benne, hogy sikeres és eredményes lesz a megállapodás – tette hozzá végül
Mezei Richárd, a Pick Kézilabda Zrt. vezérigazgatója.